18.RÉSZ

Key POV

Nagyon jól éreztem magam a vállalatnál. Mindenki nagyon kedves volt, és még a véleményünk is kikérték, ami mondjuk Jjongnak nem tetszett annyira. Az egyetlen rossz az volt, hogy túl gyorsan lett vége a napnak.

Az öltözőben Jonghyun megint elkezdett magyarázkodni, mire megpróbáltam leállítani vele, hogy nem érdekel. Nem akartam elrontani a jó kedvem, de sikerült. Szerencsére a karjaiban megint megnyugvást találtam, de azért izgatott is lettem, mert eszembe jutott a reggeli akció. Annyira szerettem volna hinni neki, hogy viszonoztam a csókját, és még az sem zavart, hogy az ölében kötöttem ki. Mit is érzek iránta? Egyértelműen belészerettem. Bármennyire is próbáltam ellenállni, nem ment.

- Kérlek… ne költözz el… ne hagyj itt – suttogta két csók között.

- Tudod, hogy muszáj, Dínó – húzódtam hátrébb, megszakítva a csókot. Értetlenül nézett rám, ezért folytattam. – Nincs elég pénzük, emelték a lakbért – emlékeztettem a költözés okára.

- Nem, ez már nem igaz. Beszéltem a főnökkel, és elég szép fizetésemelést kaptok – közölte teljesen nyugodtan, mire én elkerekedett szemekkel néztem rá.

- Mégis, hogyan? – kérdeztem hitetlenkedve, mert nem tudtam elhinni, amit mondott.

- Elmeséltem, hogy elköltöztök, mert nem elég a fizetés a lakbérre. Ő pedig gyorsan fizetésemelést adott, mert nem akarja elveszíteni a kedvenc dolgozóit – mondta közömbösen, de közben az arcomat simogatta. – Havi háromszázezer Wont kaptok majd együtt. Duplája annak, amit most kerestek. Így mindenre elég lesz – nyomott puszit a számra, de én még mindig mozdulatlanul ültem és gondolkoztam. Nem tudtam eldönteni, mi lenne a legjobb megoldás.

- Én még mindig azt tartom a legjobb ötletnek, hogy elköltözzünk a fiúkkal – másztam ki a kényelmes helyemből, és a kanapéra ültem le. Jonghyun zavarodottan nézett rám. Nem értette, miért mondtam, amit, igazából én sem.

- Key, figyelj. Lesz pénzetek, akár ki is költözhettek a negyedből. Mégis, minek mennél el? – ült le mellém a kanapéra, és megfogta a kezem.

- Miattad, Jonghyun. Én nem tudom, mi van kettőnk között, de félek, hogy összetöröd a szívem, hogy csak most is kihasználsz. Érted? – húztam ki a kezem az övéből.

- Veled akarok lenni, mindig. Amikor nem vagy a közelemben, akkor is csak rád gondolok. Nem használlak ki, nem tudnám ezt tenni veled, Key. Csak azt szeretném, hogy velem legyél, hogy próbáljuk megismerni egymást, és utána lépjünk tovább. Ha pedig utána is azt mondod, hogy nem tudsz megbízni bennem, akkor elengedlek. Kérlek – nézett rám kiskutyaszemekkel. Nem tudtam mit mondani. A szívem egyfolytában azt hajtogatta, hogy próbáljam meg, de az agyam erősen tiltakozott. 

- Legyen, de ez nem jelenti azt, hogy együtt vagyunk – néztem rá komolyan.

- Rendben… de azért ilyet csinálhatok, ugye? – hajolt oda hozzám, és folytatta a fotelben elkezdett tevékenységét.

- Hát… ha… nagyon muszáj – sóhajtottam a csókok között, közben hátradöntött a kanapén, és kényelmesen elhelyezkedett rajtam. Egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, a másikkal pedig az oldalamnál, mialatt én a hajába túrtam, és a hátát simogattam. Pillanatok alatt peregtek le perverzebbnél perverzebb képek a szemem előtt, de hát, egy ilyen jó pasi mellett… illetve alatt ez nem csoda.

- Öhm…öhm – hallottuk a hangot az ajtó felől, mire Jjong gyorsan lemászott rólam, én pedig azonnal a kanapé másik végébe húzódtam. Yong állt az ajtóban, és már kis híján elröhögte magát. – Csak gondoltam, szólok, hogy mehetünk haza, mert a szüleidnek közbejött egy értekezlet – mondta, de közben folyamatosan Jonghyunra nézett. Életemben nem voltam még annyira zavarban, mint akkor. – Jaj, srácok, ne legyetek ennyire ijedtek, csak én vagyok az, nem anyádék – röhögte el magát, mi meg egy gyenge mosolyt erőltettünk az arcunkra.

Miután kitettük Jjongot, egyből hazamentünk. Egész úton egy árva szót sem szóltam, mert még mindig kínosnak éreztem a helyzetet. Yong párszor rám nézett, de csak fejcsóválva vigyorgott. Legalább neki jó kedve lett ettől. Otthon, nem foglalkozva semmivel, egyből a szobámba mentem, és mint egy szerelmes kislány, kiterültem az ágyon, újra és újra felidézve a az öltözőben történteket.

Este kihagytam a vacsit, inkább csak elmentem lefürödni, és már le is feküdtem aludni. Nem volt kedvem Taemin képét látni, de még másét sem. Nem akartam, hogy elrontsák a jó kedvem.

Délelőtt teljesen kipihenten ébredtem. Dudorászva mentem a fürdőbe, majd felöltöztem, és a konyha felé indultam.

- Jó reggelt, Yong – köszöntem vidáman, majd mentem tovább.

- Jó reggelt, Yong – köszöntem újra az étkezőben is, majd pár lépés után megálltam és megfordultam. – Wááá – sikítottam hangosan, és hátraugrottam egy nagyot. Kettő… kettő darab Yong állt előttem. – Te... és te… meg… ti ketten vagytok – böktem rájuk mindkét mutatóujjammal, mire ők hangosan nevetni kezdtek.

- Igen, Key, ő az ikertestvérem, Jisub – mutatta be nekem… elvileg Yong, gyakorlatilag meg fogalmam se volt, melyik melyik.

- Kim Kibum, de csak Key – zavartam le gyorsan a bemutatkozást. – Miért nem mondtad, hogy van egy ikertestvéred? Majdnem szívrohamot kaptam az előbb – szidtam le Yongot, ami a testvérének nagyon tetszett, mert jókat röhögött.

- Tudod, most mondhatnám, hogy látnod kellett volna már filmekben, mert ő egy híres színész; de mivel nem nézel TV-t, ezért nem mondok ilyet. Subsubi csak ritkán ér rá meglátogatni, nem gondoltam, hogy összefuttok valaha is – vont egyszerűen vállat. Megcsóváltam a fejem, és bementem a konyhába valami harapnivalóért. A nappaliban vártam, hogy szóljanak, ha kész van, közben észrevettem, hogy Jisub folyton engem néz. Nem bámul, hanem inkább olyan, mintha közben nagyon erősen gondolkozna valamin.

- Kibum, gyere – szólt ki a szakács, miközben letette az asztalra a tányérom.

- Köszönöm – néztem rá mosolyogva, és nekiálltam enni.

- Tudom már! – kiáltott fel hangosan Jisub, mire Yong szó szerint lesápadt, én pedig kiejtettem a kezemből a pálcikámat ijedtemben. – Az eltűnt bátyánkra hasonlít, sőt, kiköpött mása - mondta lelkesen Yongnak, aki csak idegesen forgolódott.

- Subsubi, ez csak véletlen – vágta rá kissé mérgesen, amivel már az én érdeklődésem is felkeltette. Nagyon furán viselkedett, ami nem jellemző rá.

- Bocsi… Key, de mi az apukád neve? – folytatta, tudomást sem véve a testvéréről. Most komolyan azt hiszi, hogy valami közöm van a testvéréhez? Már nem azért, de mennyi esély van erre? De, mi van, ha mégis? Yong gyanúsan feszült lett hirtelen.

- Kim Gahuim – válaszoltam az értelmetlen kérdésre. Yong már az asztalon dobolt, és a száját rágta, Jisub pedig csak bámult rám egy pillanatra.

- És édesanyád pedig  Seo Micha, ugye? – harapta be várakozóan az alsó ajkát, mire én Yongra néztem, aki felállt az asztaltól. – Akkor te… te az unokaöcsénk vagy – mondta meglepetten.

- Te tudtad! – álltam dühösen elé, mire csak lesütötte a szemét. – Mégis, mióta, Yong? Mióta tudod, hogy a… a testvéretek fia vagyok, mi? Miért nem mondtad el, miért kellett eltitkolnod? – ordibáltam vele, mert teljesen kibuktam.

- Már az első nap gyanús volt, de csak három napja tudom biztosra. Nem akartam elmondani, mert féltem, hogy úgy fogsz reagálni, ahogy most tetted – suttogta halkan, de nem nézett rám.

- Mégis, miért reagáltam volna így? Örültem volna, hogy van két nagybácsim, és nem vagyok egyedül, de te még ezt is megvontad tőlem,  Yong. Utállak – sírtam el magam, és elfutottam.

Nem akartam mást, csak minél messzebb lenni tőle. Mindent, mindent megosztottam vele, ami történt a múltamban, de ő egy ilyen fontos dolgot titkolt el. Más helyzetben boldogan a nyakába ugrottam volna, de így csak azt érte el, hogy látni sem akartam. Ha Jisub nem jött volna, akkor lehet, hogy meg sem tudom az igazat, mert nem mondta volna el. Csalódtam benne, mert én tényleg bíztam benne, olyannyira, hogy akár az életemet is rábíztam volna.

Sírva futottam át a negyeden, egészen a házunkig, ahol egyből Kevin karjai közt kötöttem ki. Először senki nem mondott semmit, végül Eli törte meg a csendet.

- Mit művelt veled az a seggfej? – kérdezte bosszúsan, közben az emlegetett épp megjelent a bejárati ajtóban. Nem tudom, miért, de amint megláttam, egyből hozzá futottam, ő pedig védelmezően magához ölelt.

Jonghyun POV

Nagyon örültem neki, hogy Key nem költözik el. Annyira, hogy egész estig levakarhatatlan volt a vigyor a képemről. Eliék csak értetlenül bámultak, de nem foglalkoztam velük. Még az sem hatott meg, hogy Minho Taeminről áradozott. Szerinte nagyon aranyos, kedves és helyes srác, bár Key-nél nem jobb. Még ez a mondata sem zavart, mert tudtam, hogy Key már félig az enyém, és amint teljesen az lesz, soha nem fogom elengedni magam mellől.

 Reggel nyolckor keltem, mert nem tudtam aludni, ezért kimentem kicsit sétálni. Kellett egy kis friss levegőt szívnom, hogy jól induljon a napom. Arra viszont nem gondoltam, hogy Minhot fogom követni egész délelőtt, pedig ezt csináltam. Teljesen felkeltette az érdeklődésem, hogy hova megy reggel kilenckor, mikor köztudott, hogy ő az egyik leglustább közülük. Utcáról utcára mentem utána, úgy, hogy még véletlenül se vegyen észre. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy titkos ügynök… főleg amikor bevágódtam egy kukakupac mögé, mert hátrafordult, és féltem, hogy észrevesz. Szerencsére nem vett, de ez köszönhető a rettentő gyors reflexemnek… na, meg az egoizmusomnak is.

Miután kiértük a negyedből, akkor már kicsit nehezebb dolgom volt, mert nagyon sok ember volt az utcákon. Még jó, hogy sikerült teljesen közel jutnom hozzá, így nem vesztettem el.

Tíz perc séta után egy már kevésbé forgalmas helyre értünk, ahol megállt egy telefonfülke mellett. Nemsokára, egy kapucnis fiú ment oda hozzá, és puszilta arcon. Még ha fekete csuklyát és síruhát is húzott volna magára, akkor is egyből megismertem volna Taemint. Vékony, magas, és már a járásáról is könnyen felismerem.

Nem mondom, hogy megdöbbentem, mert már az első alkalomnál sejtettem, hogy tetszenek egymásnak. Amin meglepődtem, hogy még mindig úgy beszél Key-ről, mintha a nagy szerelme lenne, de közben meg kézen fogva mászkál Minnie-vel.

Még mindig utánuk nyomoztam, hogy mi folyik köztük, de csak annyit láttam, hogy nagyon nevetgélnek. Újabb séta után a parkban kötöttünk ki. Ők leültek egy padra, én pedig mögéjük osontam, és a bokrok közül hallgatóztam. Az elején csak mindenféle átlagos dologról beszélgettek, mint a suli, meg a kaják és a jövő, majd kezdtek áttérni rám és Key-re.

- Nem is tudom... Úgy érzem, nem szeretném elengedni Jonghyunt, nekem ő mindig nagyon fontos marad – emelte fel a hangját kicsit durcásan Taemin, mire Minho teljesen felé fordult.

- Tudod, Key is nagyon sokat számít nekem, bármit megtennék érte; de tudom, hogy ő nem szeret. Mindig nem várhatok rá, mert ő egyszer felszed egy másik srácot, és akkor csak én szenvedek, ezért inkább elengedem. Most pedig itt ülök veled a parkban, mert tetszel nekem – nézett édesen Minnie-re, és nem tagadom, kicsit kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

- Tényleg? Tényleg tetszem? – kérdezett vissza hitetlenkedve.

- Hát persze, már az első pillanattól kezdve. Felejtsük el a srácokat, és próbáljunk meg mi is boldogok, lenni, ahogy talán ők is lesznek egyszer . – Vidáman bokszoltam egyet a bokorba, mire mindketten megfordultak, de hála az égnek, nem vettek észre.

- Nekem is tetszettél – hajtotta le a fejét Taemin. Tuti zavarban volt a szerencsétlen. Velem is egy csomószor eljátszotta ezt.

- Akkor megpróbáljuk elfelejteni őket? – emelte fel Minho a másik fiú fejét.

- Próbáljuk meg – mosolyodott el Taemin is, majd… megcsókolták egymást. Legszívesebben kiugrottam volna a rejtekhelyemről, és a képükbe ordítottam volna, hogy ez kicsit gyors, de nem tettem. Rettentően boldog voltam, hogy van egy kis esély arra, hogy leszálljanak rólunk, és szabad legyen a pálya.

Két óra… ennyit kellett a bokorban hasalnom, és végighallgatnom a nyálasnál nyálasabb szövegüket, mert különben lebuktam volna. Miután elmentek, alig bírtam felállni a helyemről, annyira elzsibbadt mindenem. Már majdnem dél volt, mire a lakáshoz értem. Pont be akartam lépni, amikor meghallottam Eli hangját.

- Mit művelt veled az a seggfej? – Ez a kérdés csak két személynek szólhatott, vagy Kevinnek, vagy Key-nek.

Kíváncsian léptem be, mire észrevettem egy síró Kibumot. Amikor ő is megpillantott, otthagyta Kevint, és hozzám szaladt. Egyből magamhoz öleltem, és simogatni kezdtem a hátát, Eli és Kevin pedig döbbenten nézték a jelenetet.

Később Key elmondta, hogy mi a baj, mi pedig nem hittünk a fülünknek.

- Akkor ezért védett annyira. Ma megfenyegetett, hogy Eli előtt öl meg, ha bántani merészellek – meséltem el neki a tegnap reggel történteket. Kevinék nem sok mindent tudtak hozzáfűzni, csak hogy próbáljon megnyugodni, és beszéljék meg a dolgot.

- Maradhatok még egy kicsit itt? – kérdezte Key úgy, mintha nem az ő lakása lenne.

- Persze, gyere, feküdj le egy kicsit. Viszek teát, attól megnyugszol. Jonghyun, te pedig maradj vele – parancsolt rám Kevin. Egyből felhúztam Keyt a kanapéról és a szobájába kísértem.

- Feküdj le, és pihenj kicsit – nyomtam egy puszit az arcára, és menni készültem.

- Maradj… velem – kezdett el megint szipogni. Kis töprengés után visszamentem, és lefeküdtem mellé az ágyra. Egyből felém fordult, és fejét olyan közel tette hozzám, amennyire csak tudta.

- Mindig veled leszek, ameddig szükséged van rám – suttogtam a fülébe, mire felnézett rám, majd puszit nyomott a számra. Pár perccel később, már csak az egyenletes szuszogását halottam. Később már azt sem, mert én is elaludtam.

Nem tudom, mikor, de arra ébredtem, hogy Kibum eszeveszettül mocorog mellettem, és nyöszörgő hangokat ad ki. Tuti, hogy rosszat álmodott.

- Key, ébredj. Hallod, cica? – simogattam végig a karján, mire hirtelen felugrott. Ijedten nézett össze-vissza, majd mikor meglátott, megnyugodott. – Semmi baj, csak rosszat álmodtál. Gyere ide – mutattam a mellkasomra, mire ő egyből visszamászott hozzám, és rám tette a fejét. Annyira rossz volt ilyen állapotban látni. Eldöntöttem, hogy kitekerem Yong nyakát, amiért ilyet tett vele.

- Köszönöm – emelte fel a fejét, és nézett rám.

- Mégis, mit? – kérdeztem a hátát simogatva.

- Mert, itt maradtál velem – mondta szerényen, én pedig megint nem bírtam magammal, és lágyan megcsókoltam válaszként. Egyből utat adott, és a következő percben már megint szenvedélyesen csókolóztunk. Legalább addig sem gondolt Yongra, csak rám. Jól esett, hogy mellettem jobban érzi magát.

Időközben Key keze már vándorútra indult, és a pólóm alatt a hasam simogatta, másikkal pedig a hajamba túrt. Én a fenekét simogattam. Annyira jó érzés volt érezni, hogy a hátára fordítottam, és felvettem ugyanazt a pózt, amit előző nap az öltözőben, csak annyi különbséggel, hogy a két lába között feküdtem. Biztosra mertem venni, hogy ha nem ilyen körülmények közt lennénk, akkor már rég továbbmentünk volna. 

Egy pillanatra a falon láttam, ahogy nyílik az ajtó, de már csukódik is. Biztos Kevin vagy Eli volt, de nem szóltak semmit. Tuti, hogy le fogják szedni a fejem, de nem érdekelt.

- Itt volt… valaki – sóhajtotta Key nyugodtan, majd eldöntötte a fejét, mert a nyakát csókoltam már, amire néhány jóleső halk sóhajjal válaszolt.

- Meg fognak… ölni – szívtam meg erősebben a puha bőrét, mire felnyögött.

- Hát, most… már biztos – kuncogott halkan, miközben a hátamat karmolászta.

Azon az estén nem mentünk tovább. Nem akartam kihasználni a helyzetet, pedig rettentően beindultam rá.