12.RÉSZ

Key POV
   Yongnak köszönhetően az étteremnél kötöttem ki. Annyira boldog voltam, hogy az leírhatatlan. Egyetlenegy feltétele volt, mégpedig, hogy az új ruhákat kell felvennem. Szerencsére a fiúk csak jót mondtak róla, pedig Elion észrevehető volt, hogy nem tetszett neki, mégsem szólta le. Dínóval is váltottam pár szót, mert róla meg lerítt, hogy legszívesebben hazamenne, ahogy én is. Feldobtam neki a visszacserét, de csak terelte a témát.

    Később Minho sietett be, és fogta meg a kezem, hogy menjek vele valahová. Beleegyeztem, és kézen fogva mentünk ki az étteremből. Egy ideig nem szólt hozzám ésel sem engedett, amitől kicsit kezdtem zavarban lenni.
     - Minho, hova megyünk? - kérdeztem az utcákat bámulva, amik mellett elmentünk, egyre közelebb érve a gazdagok területéhez. Ő csak felém fordította fejét, és ment tovább válasz nélkül. Kicsit mintha ideges lett volna, mert folyton a száját rágcsálta. Egyre jobban izgultam, mert még a környéket sem ismertem, ahol voltunk.
     Több, mint fél óra séta után Kiseop jelent meg előttünk. Elképesztően jóképű ez a hapsi.
    - Sziasztok - köszönt előre, és kezet fogott Minhoval, majd velem. - Minden megvan, nyolckor kezdődik, addig pedig... - nyomott valami borítékot a kezébe.
    - Köszi, haver, ezer hála - ölelte meg Kiseopot Minho.
   - Ennyivel jöttem neked - nevetett Seoppie, majd biccentett, és el is tűnt. Minho betette a kis csomagot a belső zsebébe, majd újra kézen fogott, és lekanyarodtunk egy kis utcába.
   - Minho, mi folyik itt? - kérdeztem rá újra, kissé nyafogósabb hangon.
  - Mindent megtudsz majd Kibummie - szorított rá a kezemre, és gyorsabb tempóra váltott. Pár perccel később már a városban sétáltunk, a rengeteg ember között. Végül az állatkert előtt kötöttünk ki. Amint tudatosult bennem, hogy hol is vagyunk, hatalmas vigyor jelent meg az arcomon.
  - Komolyan? - ugrottam lányos sikollyal a nyakába. A megismerkedésünk után pár nappal mondtam nekik, hogy egyszer el szeretnék jutni az állatkertbe, vagy egy cirkuszba, és ő emlékezett rá. Nagyon boldog voltam, hogy elvitt. Miután kisikonyáltam magam, kézen fogva léptünk be. Megvette a jegyeket, és mentünk is. Kezdetnek megnéztük a vízilovakat, az elefántokat és a krokodilokat, majd leültünk egy padra pihenni.
  - Tetszik? - simított végig a combomon, hogy rá figyeljek.
  - Nagyon, köszönöm - tettem rá a kezem az övére, majd felálltam, és húztam őt is magammal. Folytattuk az utunkat a majmok felé, amiket rettentően jól tudott utánozni. Halálra nevettem magam rajta. Végül szemügyre vettük a gyönyörű nagymacskákat is. Imádom őket, mert olyan hatalmasak és szépek.
  - Gyere, mennünk kell - ragadta meg a kezem, és sietve hagytuk el az állatkertet. Rákaptam a tekintetem az órára, ami már majdnem nyolcat mutatott. Észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan telt az idő. Aztán eszembe jutott, amit Kiseop mondott, hogy nyolckor kezdődik valami. Sietős tempóban haladtunk vissza a város széle felé, amikor Minho hirtelen megállt egy szűk kis utcában.
   - Mi a baj? - álltam meg én is.
  - Csak hadd fogjam be a szemed, kérlek. - Meg sem várta a válaszomat, beállt mögém, és a kezeit a szememre tette. Először nem mertem lépni, de mivel az első lépés után nem estem hanyatt, bátrabb lettem.    Alig tizenöt-húsz lépés után újra megállt, és elvette a kezét. Pislognom kellett párat, mire megszoktam, de amikor megláttam, hogy hova vitt, szó szerint elsírtam magam.
   - Key, minden rendben van? - lépett mellém ijedten.
  - Iiigen, csak... nem hiszem el, hogy egy nap alatt elhoztál mindkét helyre - töröltem meg a szemem két szipogás között. Óvatosan magához húzott, és elkezdte simogatni a hátam.
  - Minho, mit csináltál vele, hogy sír? - hallottam meg Kevin kiabálását, majd mire felemeltem a fejem, már előttem állt, és bosszúsan nézett rá.
   - Nincs semmi baj, Kev, csak meghatódtam - húztam magamhoz a vállánál fogva. Olyan jó érzés volt megint velük lenni, hogy már semmi kedvem nem volt visszamenni Jonghyun villájába. Időközben észrevettem a többieket is. Kiseop, Eli, Hoon, és még Jonghyun is ott volt. Az utóbbi elég fancsali képet vágott.

    Cirkusz. A hely, ami minden álmomban megjelent. Egyszer apa megígérte, hogy elvisz, de már nem tudta teljesíteni. Minho ezt is megtette helyette, amiért nagyon hálás voltam neki. Két álmom is sikerült teljesítenie egy nap. Annyira aranyos gesztus volt tőle.
   Két óra... Két teljes órán keresztül röhögtem magam halálra a többiekkel együtt. Igen, még Dínó is hangosan nevetett, amivel sikerült is meglepnie. Egyszer hallottam már a saját házában, de mások előtt még nem. Mindig olyan kimért és tartózkodó volt, most mégis jól érzi magát.
   A bohócok nagyon jók voltak. Szeretem, amikor össze-vissza esnek, ügyetlenkednek, vagy csak épp beszólogatnak egymásnak. Ők lettek a kedvenceim. Ezért a napért örökre hálás maradok Minhonak. Még az sem zavart, hogy végig a kezemet fogta, mert azt tette. Mellette Kiseop, és utána Hoon ült, a másik oldalamon pedig Kevin, mellette Eli, és végül Jjong.   Mint egy hatalmas család, akik együtt kapcsolódnak ki.
   - Jól érzed magad? - hajolt oda hozzám Minho. Vigyorogva fordultam felé, és az arcunkat csak épp pár centi választotta el egymástól. Pillanatok alatt mászott fel a szívem a torkomba, és akaratlanul is nyeltem egy nagyot.
   - Öhmm öhmm... - köszörülte meg a torkát Eli, mire eltávolodtunk egymástól. Minho megszorította a combom, én pedig úgy éreztem magam, mint egy tinilány az első randiján. Teljesen zavarban voltam, és vigyorral az arcomon néztem Elira, akinek sunyi mosoly jelent meg az arcán.
    Hazafele mindannyiunknak jó kedve volt. Jjong is teljes beleéléssel mesélte, ami neki a legjobban tetszett. Jó volt ilyennek látni.
   Az utunknak az étterem vetett véget. Yong engem ott várt, a fiúknak pedig menni kellett haza. Minho kivételével elköszöntem mindannyiuktól, mert ő még beszélni akart velem. Egy kis ideig csak ott álltunk egymással szemben kézen fogva.
   - Köszönöm ezt a délutánt, nagyon boldoggá tettél - néztem a szemébe.
   - Key... én nem is tudom, hogy mondjam el neked... - kezdett bele a mondanivalójába, de kezdett zavarba jönni, és csak a földet bámulta. – Hjajj, Key... izé... tetszel nekem, és... - Hirtelen teljesen közel hajolt hozzám, mint a cirkuszban is. Megint elkapott az a fura érzés. Ugyanabban a pozícióban voltunk, de most lassan közeledni is kezdett. Végül az ajkaink összeértek, és én teljesen ledermedtem. Minho finoman közelebb húzott a derekamnál fogva, és lassan elmélyítette a csókunkat. Fura volt, de nagyon jó is. Igaz, alig tartott pár másodpercig, mégis olyan volt, mintha órák teltek volna el.

   - Minho, ezt... - próbáltam értelmes mondatot kinyögni, de közbevágott.
  - Csak mondd, hogy megpróbáljuk, kérlek - döntötte a homlokomnak az övét. Nem tudtam, mit válaszoljak. Nagyon meglepett a dolog és képtelen voltam tiszta fejjel gondolkozni.

Jonghyun POV

    Köszönhetően a hülye hagymának, teljesen bevörösödtek a szemeim, és az orrom is jó ideig folyt még. Kevin közben megterített, és Izomka is elég jól állt a kajával. Valami oknál fogva nagyon siettek. A vacsorát is pillanatok alatt tüntették el, míg én ráérősen nyammogtam.
    - Könyörgöm, siess már kicsit! Nyolckor jelenésünk van - szólt rám idegesen Izomka.
   - Nyugi, rengeteg idő van még addig. Ülj le, és pumpáld fel magad - motyogtam teli szájjal, mire ő beszívott egy jó nagy adag levegőt.
   - Ha ilyen nagy levegőt veszel, ki fogsz durranni - mondtam neki a tőlem telhető legnagyobb komolysággal.  Vöröslő fejjel tenyerelt rá az asztalra, velem szemben.
   - Komolyan mondom, tönkre fogom tenni az életed, amíg itt laksz - sziszegte halkan, mert közben Kev is megjelent.
   - Na, menjünk - simította meg Eli karját, aki lazított a testtartásán.
   - Ti együtt vagytok? - tettem fel pofátlanul a kérdést. Kevin pillanatok alatt sápadt hófehérré, Eli feje pedig színváltósat játszott az idegtől.

   - Semmi közöd hozzá, inkább indulj - parancsolt rám, és az ajtóra mutatott.
  - Szóval igen - sétáltam az ajtó felé vigyorral a képemen, de Izomka visszarántott, és a falnak nyomott. Másodjára kerültem olyan helyzetbe vele szemben, hogy esélyem se lett volna ellene.
  - Na, ide figyelj, te kis pöcs! Az az egy szerencséd, hogy Key-vel jóban vagyunk, mert különben már rég elástalak volna egy gödörbe - fenyegetett meg dühösen. - Ja, és igen, együtt vagyunk, ha zavar, akkor menj el innen. Nem mintha sok haszna lenne annak, hogy itt vagy. Az étteremben is csak hátráltatod Kevint, itthon is helyetted kell csinálnia mindent. Te a büdös életben nem fogsz megváltozni, mindig is egy beképzelt, bunkó szarházi maradsz. Amúgy meg, nem csodálom, hogy mindenki leszar téged, rémes egy természeted van - lökött egy utolsót rajtam, majd kiviharzott az ajtón, és jó hangosan becsapta maga után.
   Dermedten bambultam magam elé, és csak a szavai ismétlődtek a fejemben. Simán a képembe mondta, amit gondolt, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Nekem pedig baromira nem esett jól. Ha ő úgy gondolja, hogy reménytelen vagyok, akkor talán tényleg igaza van. Lehet, hogy holnap haza kéne mennem, és feladni ezt a szarságot. Nem is tudom, minek kezdtem egyáltalán bele. Tiszta szánalmasnak érzem magam.
   - Héj, Jonghyun, ne foglalkozz vele! Lenyugszik, és jobb lesz, csak ideges Minho és Key miatt - simított végig a hátamon.
   - Minho és Key? - kérdeztem vissza, és próbáltam nem Elira gondolni.
   - Ahham, Minho úgymond randizni vitte ma, de Key nem tud róla... Eli meg fél, hogy megbántja valamivel. Key elég érzékeny, könnyen fel lehet idegesíteni, vagy megbántani - mesélte, miközben felhúztam a cipőm. Minho és Key? Még mindig azt mondom, hogy nem illenek össze. Keynek nem olyan pasi kell, mint Minho, hanem egy olyan, aki tud róla gondoskodni. Aki minden kívánságát teljesíteni tudja és megvédi ha baj van.
   - Értem - dünnyögtem az orrom alatt, majd kimentünk a lakásból. Kevin bezárta az ajtót, majd Eli mellé ment, és indultunk. Én közvetlenül mögöttük voltam, mert azért nem akartam magamból kutyakaját csinálni; és bár Eli haragudott rám, folyton hátranézett, hogy megvagyok-e még. Legalább attól nem kellett félnem, hogy hagy meghalni.
   Fél órát sétáltunk, amikor odaértünk a cirkuszhoz. Apa, mikor még kicsi voltam, rengetegszer vitt el. Bár a Los Angeles-i cirkusz tízszer ekkora volt, mégis megörültem neki, mert rengeteg szép emlék futott át az agyamon.
   - Keressük meg Minhoékat - dobta fel az ötletet Hoon, aztán mind elindultunk egy kis utca felé. Csórikám épp ott sírt Minho vállán, mire Kevin odasietett, de kiderült, hogy csak meghatódott.
    A produkció fantasztikus volt, a korábbi vitára már nem is emlékeztem, mert folyton csak röhögtünk Elijal. Ő elkezdte kiparodizálni a bohócokat, én pedig folytattam. Tényleg eszméletlenül jól éreztem magam. Aztán megláttam, ahogy egyre jobban fogy a távolság Key és Minho között, és abbahagytam a röhögést. Ez Izomkának is feltűnt, és gyorsan megköszörülte a torkát, mire szétrebbentek.
Hazafele Minho folyamatosan Csórikám kezét fogta, és mikor elköszöntünk volna, ő még maradt. Pár lépéssel arrébb álltunk mi is, ezért hallani is hallottunk mindent; de amikor lekapta Keyt, döbbenten néztünk össze.
   - Csak mondd, hogy megpróbáljuk, kérlek - mondta, és összedöntötték a homlokukat. Türelmetlenül vártam a választ.
   - Na, menjünk - karolta át a vállam Hoon, és elinvitált a helyszínről. A többiek is mögöttünk jöttek.
   - Na, mi a helyzet a negyedben? - lépett mellém Kiseop.
  - Nekem... nem megy. Azon vagyok, hogy holnap visszacserélem az egészet. Nekem nem megy ez a változás - vallottam be őszintén.
   - Tudod, ha feladod, akkor nem is fog menni. A változás nem egyik napról a másikra megy, hanem idő kell hozzá, és rengeteg akarat. Na, meg hozzáállás kérdése is. Ne úgy tekints rájuk, hogy csórik, és ezért utálod őket. Jelenleg te is az vagy, tehát veled egyrangúak. Beszélgessetek, segíts nekik, és jobb lesz - veregetett hátba, majd megállt.

   - Megpróbálom - mosolyogtam rá őszintén.
   - Remek. Na, srácok, én itt megállok. Jó éjt! - pacsizott le mindenkivel, majd elment.
   Csendben sétáltam hazafelé, és csak annyit akartam, hogy lefeküdhessek aludni. Fárasztó nap volt, és a cirkusz is lehúzta az energiám. Ezért az első dolgom az volt, hogy bevetődtem az ágyba. A gond az volt, hogy nem tudtam aludni, mert először Eli és Kiseop szavain gondolkoztam, aztán megjelent Minho és Key is. Valamiért idegesített, hogy nem tudtam meg a választ, pedig kíváncsi voltam rá.
Mivel egy óra forgolódás után sem aludtam el, úgy döntöttem, hogy kiülök a nappaliba. Halkan nyitottam ki az ajtót, és osontam kifele.
   - Na, mi van, nem megy az alvás? - kérdezte suttogva Eli a fotelből, mire nekem kisebb szívrohamom lett az ijedtségtől.
  - Nem tudok - vágódtam le a kanapéra. Hosszú percekig csendben voltunk. Már azt hittem, elaludt, amikor megszólalt.
  - Bocs a korábbiért, kicsit elragadtattam magam, de féltem Kibumot. Nem akarom, hogy Minho megbántsa valamivel. Key olyan, mint a testvérem, ráadásul Kevinnek egy rettentően fontos személy az életében. Nem akarom, hogy baja essen - mondta halkan, és teljesen más hangszínnel, mint ahogy addig beszélt velem.
   - Részben igazad volt, de mindenképp meg akarok változni. Meg kell tennem, ahhoz, hogy rendes életet élhessek. Nektek alig van valamitek, mégis boldogok vagytok, mert ott vagytok egymásnak; számíthattok a másikra, de én nem tudok, nincs kire.
  - Persze, hogy nincs, mivel lenézel mindenkit, beszólsz mindenkinek. Így nem is fognak szóba állni veled. Nézd meg Keyt. Csóró, és az iskolában is mindenki megtalálja, ha csesztetni akarnak valakit, mégis pozitívan áll az emberekhez. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen rendes is tud lenni, de ezerszer jobban tetszett ez az énje, mint a délutáni. Ott komolyan megijedtem tőle. De - mint kiderült - neki is több oldala van, hisz’ tök jól el lehet beszélgetni vele, csak be kéne fognom a szám.
Egy újabb csend következett, én pedig nem túlzottan emlékszem másra, mert elaludtam.

   Meglepő módon nem csörgött a telefonom ötkor, tehát... elaludtam. Ijedten ugrottam fel, és rohantam is a szobámba felöltözni, majd a konyhába.
   - Jonghyun... - kezdte el Eli, de belé fojtottam a szót.
   - Hagyj, Eli, elaludtam. Ki fogják rúgni Keyt, ő megölet engem a többi csórival, szóval futok a melóba - hadartam el cipőhúzás közben.
   - Dínó...
   - Ne most, Kevin, elkések!
   - Jonghyun!
  - Kevin, hagyd... Várj, te nem dolgozol? - álltam meg egy helyben, mire mindketten hangos röhögésben törtek ki.
   - Hát, ezt próbáltam közölni, de nem hagytad. Már csak pénteken és szombaton megyünk, most pihenőnapunk van - közölte két harapás között. Nagyokat pislogva néztem rájuk, majd levettem a fél pár cipőt, amit felhúztam.
   - Elmentem aludni - integettem nekik, és bementem a szobába. Nemsokára újra el is aludtam.