10. RÉSZ

Key POV

    Az első délutánom abból állt, hogy Yong folytatta az idegenvezetést a villában. Megmutatta a jakuzzit, a szaunát, a konditermet és még a külső-belső medencét is. Hát, az eszméletlen volt.  Az egyik fele a házban volt, a másik pedig az udvaron; és csak egy üvegfal választotta el a kettőt egymástól.  Nagyon tetszett.

   Vacsora előtt, még gyors használatba vettem a saját  fürdőszobámat. Elképzelni is nehéz volt, hogy csak az enyém, és senkivel nem kellett osztoznom rajta.

Épp kiléptem a szobámba, amikor Yong megjelent.
   - Kész a vacsora, lejössz enni, vagy szeretnéd, ha felhozná valaki? - kérdezte komoly arckifejezéssel.
   - Öhmm... én lemegyek - válaszoltam félénken, közben pedig azon járt a fejem, hogy még sosem ettem szobában. Mondjuk, azért van az étkező, hogy ott együnk, nem pedig ahol alszunk.
   - Akkor gyere - mondta mosolyogva, mire utána indultam. A hatalmas asztal tele volt pakolva finom kajákkal, de csak egy teríték volt.
   - Egyedül kell ennem? - néztem rá ijedten.
   - Mivel más nincs itt, ezért igen. - A hír hallatán elment a jókedvem. Otthon soha nem ettem egyedül. Régen apával, majd Kevinnel és a fiúkkal együtt ültem asztalhoz, de sosem egyedül. Hirtelen nagyon kezdtek hiányozni a srácok. - Valami baj van? - fogta meg a vállam Yong.
   - Én... nem szeretek egyedül enni - hajtottam le a fejem szomorúan. - Maga nem ehet velem?- kérdeztem utolsó mentsvárként.
   - Nem szoktunk a ház urával enni. Jonghyunt nem zavarja, hogy egyedül eszik - vágta rá azonnal a választ.
   - De én nem ő vagyok, szóval enne velem? - Egy pillanatra elgondolkozott, végül beleegyezően bólintott.
   - Viszont kérlek, tegezz, nem vagyok vénember, okés? - nézett rám morcosan, majd elnevettük magunk.
   A vacsora vele már sokkal jobban telt el. Sokat kérdezett rólam, és én is sok mindent megtudtam. Még csak negyvenhárom éves lesz, nyolc nap múlva. Az apukája két éve meghalt, az anyukája pedig egy idősek otthonában lakik. Jonghyun elvileg felajánlotta neki, hogy költözzön ide, de a néni nem akart. Yong pedig a munkája miatt nem tudna gondoskodni róla; bár általában amíg Dínó suliban van, el szokott menni hozzá, mert hiányzik neki.  Nagyon jó fej pasi.
   Olyan jól elbeszélgettünk, hogy majdnem éjfélkor kerültem ágyba. Elképesztően jó érzés volt befeküdni a puha, frissen mosott ágyneműbe. Annyira kényelmes volt, hogy azt szavakkal elmondani sem lehet.

   Reggel fura módon, de kipihentnek éreztem magam. Egy ideig nem értettem, hogyan lehetséges; de mikor ránéztem az órára, és az tíz óra tizenkét percet mutatott, megértettem mindent. Nagyon régen aludtam már ilyen sokat, és rettentően jól esett.
Pár perc lustálkodás után végre kikászálódtam az ágyból. Elmentem a fürdőbe, majd lementem az étkezőbe. Az asztal megint meg volt terítve,  már két személyre. Még csak épp leültem, mikor Yong is megjelent.
   - Jó reggelt, hogy aludtál? - kérdezte mosolyogva.
   - Köszönöm, jól - motyogtam, miután lenyeltem a narancslevemet.
   - Ma kocsikázunk egy kicsit, rendben? Veszünk pár új cuccot neked, mert ha itt laksz, akkor nem járhatsz ilyen ruhákban - mutatott végig rajtam. Nagyokat pislogva néztem rá, majd magamra. Nem mondom, hogy a ruháim tökéletes állapotban voltak, de azért annyira vészesek sem.
   - Szerintem nem kell... - kezdtem bele, mire közbevágott.
   - De igen, és nem tűrök ellentmondást - emelte fel a kezét, belém fojtva a szót.

   A reggeli befejezése után Yong felvitt az emeletre, egyenesen Jonghyun szobájához. Már menet közben elképzeltem egy tökre kupis szobát, amiben szanaszét fekszenek a ruhák, és az ágy sincs bevetve. Ismét csalódnom kellett. A szobájában mindennek megvolt a maga helye, még egy papírzsepi sem volt a földön. Lehet, hogy a szobalányok kitakarították. A szobában a fekete és a szürke dominált a leginkább, mégsem volt gyászos hangulatú. Yong nagy léptekkel átvágott a szobán, és bement az egyik ajtón.
   - Key, gyere már - szólt ki hangosan, mire bementem utána. Az ajtó mögött egy kész gardróbszoba foglalt helyet, telis tele ruhákkal. Minden megtalálható volt benne. - Húzd fel őket, tíz perc múlva az udvaron várlak - nyomott a kezembe egy farmert, egy pólót és egy dzsekit, majd elment. Kis hezitálás után felvettem mindent, és még nem is álltak rosszul.
Kifelé menet megakadt a szemem pár képen, amin Jjong volt a szüleivel, barátaival. Olyan boldognak tűnt a képeken, mostanra viszont olyan lett, mint egy sárkány. Szívesebben megismertem volna akkor, amikor még normális volt és nem zakkant.
   Ma már egy másik autóban ültem, és haladtunk a pláza felé. Az úton nem beszéltünk, Yong az utat figyelte, én pedig hol jobbra, hol balra kaptam a fejem. Egyszer se voltam még a centrumban, ezért nagyon tetszett a látvány. A hatalmas épületek, a sok ember, és a virággal borított füves részek mind elnyerték a tetszésemet. Az utunk befejeztét egy sötét mélygarázs jelezte, ahova begurultunk az autóval. Yong kinyitotta nekem az ajtót, majd egymás mellett elindultunk a mozgólépcsőn felfelé.

   Rengeteg ember, rengeteg kirakat, rengeteg ruha és rengeteg pénz. Elsőnek ezek a dolgok futottak át a fejemen, amikor felértünk. Hirtelen annyira nem is tetszett. Kétségbeesetten néztem körbe, és úgy éreztem, én nem vagyok odavaló. Az puccos plázákba a gazdagok járnak, mint Jjong, de én nem voltam az.
   - Menjünk innen Yong, nekem ez nem tetszik - mondtam feszengve mellette.
   - Nyugodj meg. Most gazdag vagy, szokj hozzá. Hidd el, annyi pénzed van, hogy a fél plázát megvásárolhatnád - veregetett vigyorogva hátba. Rengeteg pénz, nekem? Jjong zsebpénze olyan sok lenne?
   - Mennyi az a rengeteg? - kérdeztem rá kíváncsian, mire elmosolyodott, és a fülemhez hajolt.
   - Hatszázezer Won - súgta meg halkan a választ.
   - Mennyiiiiiii? - sikítottam fel hangosan, mire a körülöttünk álló emberek mind ránk néztek. Yong zavarában a tarkóját vakarászta, én meg hitetlenkedve bámultam rá. Annyi pénzt életemben nem láttam, erre hirtelen a kezeim közé kerül.
   - Induljunk, Key - tolt meg finoman hátulról, mire lépkedni kezdtem. Viszont hiába volt annyi pénzem, a vásárláshoz még mindig nem volt nagy kedvem, de Yong tovább lökdösött előre. Hosszú nap elé néztem.

Jonghyun POV

   Minho nagyra nyílt szemekkel nézett Hoonra, majd Elira.
   - Ti nem vagytok normálisak. A gazdag gyereknek több esélye lenne Keynél, mint nekem. Meg különben is, miért tetszene? - hadarta el egy szuszra az egészet. Még a hülye is észrevette volna, hogy hazudik, de látszólag nem foglalkoztak vele a többiek, mert nem kérdeztek többet. Key is észrevette már, mert zavarban volt a közelében. De az is lehet, hogy neki is tetszik. Nem lennének szép pár, nem illenek össze.
   - Jonghyun, figyelnél már! - ordított rám Kevin, mire hirtelen felé kaptam a fejem, és bevágtam a szekrényajtó sarkába.
   - A ro... francba is - kaptam oda a kezem a fájó ponthoz, és magamban elmondtam mindenkit mindennek. A nappaliban ülők mind röhögtek rajtam, Kevin viszont ijedt fejjel bámult rám. Látszott, hogy miért ő volt Key legjobb barátja, mert neki volt szíve. - Nincs semmi gáz - erőltettem vigyort a képemre, majd kivettem a tányért a kezéből, hogy eltöröljem, de kiesett a kezemből, és eltört.
   - Menj, feküdj le, majd megcsinálom. Holnap amúgy is melózunk. Korán kelünk - vette ki a rongyot a kezemből.
   - Mennyire korán? - kérdeztem lehangoltan.
   - Ötkor - kiáltotta el magát hangosan Eli.
   - Ez valami vicc, ugye? Az étterem csak hétkor nyit ki - akadtam ki teljesen jogosan. Minek menjek oda majdnem két órával nyitás előtt? Elég lenne öt perccel előtte beesni.
   - Azért, mert előtte le kell pakolni a székeket, letörölni az asztalokat, felsöpörni, felmosni, megteríteni, és még sok minden - sorolta Kevin egyhuzamban a dolgokat, én pedig próbáltam semleges arcot vágni.
   - Remek… Jó éjt - köszöntem el tőle. Berontottam a szobába a fürdős cuccomért, majd a fürdőbe mentem, ami hát, hadd ne mondjam, mennyire nem tetszett. Az én fürdőm ahhoz képest tízcsillagosnak számított, de mit vártam egy ilyen putri helyen… Gyorsan levetkőztem, és papucsostul beálltam a zuhanyzóba. Próbáltam minél gyorsabban végezni a tisztálkodással, ami nem is volt nehéz, köszönhetően a langyos víznek.
   Miután végeztem, becsaptam magam után az ajtót, és belevágódtam az ágyba. Teljesen magamra húztam a takarót, és mélyet szippantottam csórikám illatából, ami kifejezetten nem is volt annyira rossz.

   Öt óra... öt órakor csörgött az a retek óra. Nagyot sóhajtva csaptam rá egy hatalmasat, majd visszahúztam a fejemre a takarót. Visszaaludni viszont esélyem sem volt, mert Kevin megjelent, és kirázott az ágyból. Kómásan másztam el a fürdőig, ahol fogat mostam, meg elintéztem a szükséges dolgaimat.
   Fél hatkor már az öltözőben voltunk. Irtó cikin néztem ki a pincér ruhában. Annyira gázos volt a dolog, hogy az hihetetlen.  Kevin pillanatok alatt elkészült, és már ment is a dolgára. Én még egy kicsit szöszmötöltem, hogy minél később kelljen nekiállnom a melónak. Sajnos hosszú ideig nem húzhattam az időt, ezért kimentem a pulthoz. A főnök elmondott egy csomó dolgot, amit meg kellett csinálnom. Okés... söpörni tudtam, meg a székeket is leszedtem; de az asztalokat, a pultot, és a felmosást meghagytam Kevinnek. Elfáradtam, és semmi kedvem nem volt már dolgozni többet aznap. Közben a Kev is káromkodott egyszer-kétszer, és mérgesen csapkodott is. Viszont mikor hétkor kinyitottunk, mosolyt varázsolt az arcára, mintha semmi nem történt volna.
    Az első pár órában csak pár vendég volt, akiket ő szolgált ki, és csak álltam egy helyben, vagy ültem. Délben megnőtt a forgalom, és teltház lett. Bánatomra nekem is be kellett segítenem, de baromi nehéz volt. Míg Kev három tányért is kivitt egyszerre, addig én az egynek is nagyon örültem. A munkaidő feléig már négy tányért eltörtem, és hat vendéggel összevesztem, mert rossz kaját vittem ki. Persze, Eliék is ott voltak, és jót szórakoztak rajtam.
   - Jonghyun, megértem, hogy ez új neked, de ajánlom, hogy szedd össze magad. Több kárt csináltál, mint hasznot - mondta a főnök kissé megemelt hangnemmel.
   - Nem vagyok pincér, mégis honnan kéne tudnom, hogyan mennek itt a dolgok? - feleltem flegmán.  Elegem volt az egész hülye munkából, kit izgat, ha kirúgnak?
   - Akkor menj el innen. Ha nem is akarsz megfelelni, akkor nem is fogsz - mutatott az ajtó felé.
   - Főnök, ne rúgja ki! Bele fog jönni! - szólt közbe kétségbeesetten Kevin.
   - Dehogy maradok itt - tettem le a tálcát a pultra.
   - Még szép, hogy maradsz. Te találtad ki ezt a csere dolgot, akkor most viseld is a következményeket! - fogta meg erősen a vállam Eli.
   - Te ebbe ne szólj bele, ehhez semmi közöd sincs. Neked csak az életemet kell védd - sziszegtem a fogaim között, és lefejtettem a kezét  magamról.
   - Ide figyelj, te elkényeztetett gyökér! Ez Kibum munkahelye! Ha kirúgatod magad, akkor ezzel őt rúgatod ki. Felfogtad azzal az elcsökevényesedett agyaddal, hogy ő ebből él? Nem kapja a segge alá a pénzt, ha kirúgják, akkor neki annyi, érted, marha? - nézett idegesen a szemeimbe. Igazat mondott, elfelejtettem, hogy helyette dolgozok. De ez a munkahely rémes. Alig kapnak pénz, pedig egész nap ugrálnak.
   - Srácok, hagyjátok abba! - csillapította le Kev Izomkát. Érdekes, rá egyből hallgat… Tutira van köztük valami. – Jonghyun, te meg maradj, kérlek, Keynek ez az egyetlen esélye, hogy kitörjön a mostani életéből, ne vedd el tőle - súgta oda halkan, majd folytatta a munkáját.
   - Elnézést - hajoltam meg félig és mentem vissza dolgozni. Nem Eli miatt tettem, nem is Kevin miatt.  Keyért tettem, mert ő is segített elérni a célom, így legalább kiegyenlítem a számlát.

   Irtó lassan jött el a négy óra. Fáradtan estem be a szobámba, és örültem, hogy vége a napnak. A délutánom se volt zökkenőmentes, de próbáltam minél kevesebb dolgot elrontani és összetörni.  Olyannyira kényelmes volt vízszintes pozícióban lenni, hogy elaludtam.

    - Jonghyun, ébresztő, menj segíteni Kevinnek a konyhába - rántotta le rólam a takarót Hoon. Bosszúsan néztem rá, de állta a tekintetem, majd az ajtóra mutatott.
   - Hagyj aludni, okés? Eleget dolgoztam ma! - ültem fel mérgesen, ezután felvettem a takarót, és visszadőltem. Hallottam, ahogy sóhajt egyet, és csukódik az ajtó. Győztes vigyorral az arcomon fordultam a másik irányba.
   - Na, most azonnal tűnjél a konyhába! Kevin is dolgozott, és nem halt bele. Mit hittél, hogy majd a munka miatt nem kell dolgozz? - jött be üvöltve Izomka. Kinyitottam a fél szemem, majd vállat rántottam, és becsuktam. – Tudod, itt szabályok vannak, haver. Aki nem segít, az nem eszik. Ha nem csinálsz semmit, akkor ma nem vacsorázol - Hangosan becsapta maga után az ajtót. Nem foglalkozva a dologgal aludtam tovább. Később arra riadtam fel, hogy a hasam hangosat korgott. Kimentem a konyhába kajáért, de a hűtő üres volt. Komolyan nem hagytak nekem kaját, pedig éhes voltam.