14.RÉSZ

Key POV

     Miután Jonghyun biztonságban átlépte a küszöböt, én is visszamentem Yonghoz. Szegény elég ideges volt, mert nem szóltunk neki, hogy Jjongnak semmi baja nem lett. Útközben alaposan kifaggatott, és mindent el kellett neki mondanom, még a csókot is. Úgy voltam vele, hogy ha tőlem nem , akkor a másik féltől úgyis megtudja majd.
- Eli kicsit bekattant, mire Jjong elsietett, megakarták verni, de  azt mondta a barátja vagyok és a végén még meg is csókolt... - hadartam el neki a történteket, mert nem volt kedvem, beszélni róla. Yong meglepetten pislogott párat, majd elröhögte magát. - Most mi olyan vicces? - kérdeztem rá nyafogva.
- Semmi, semmi csak hát, nem ez volt az első eset, hogy ilyet csinált - mondta még mindig nevetve. Eltartott egy ideig, mire felfogtam mit is mondott.
- Jjong kapott le már pasikat? - dőltem előre az autóban.
- Igen, egyszer megtörtént - válaszolta teljesen nyugodtan, én pedig visszahuppantam a helyemre és próbáltam megemészteni a hallottakat.
    Amint hazaértünk, egyből leültünk vacsorázni, mert már mindketten nagyon éhesek voltunk. Ennek ellenére nagyon lassan fogyott az étel a tányéromról. Egyfolytában Jjong csókja járt a fejemben, még mindig nehezemre esett elhinni, hogy tényleg megtörtént. Hiszen nem bírjuk egymást, hanem csak maximum elviseljük. Bár amikor arról beszélt, hogy neki fura ez a családosdi, akkor azért megsajnáltam. Abban a pillanatban nem az a bunkó újgazdag srác volt, hanem a másik, akit a képeken láttam mosolyogni. Csak idő kell neki, és talán újra az lehet, aki volt, és együtt lehet a családjával.
- Nem vagy éhes? - kérdezte Yong a még félig teli tányéromra mutatva.
- Nem, inkább lefekszem szerintem - tettem le a kezemből a pálcikákat. A szobám felé haladva erős késztetést éreztem, hogy besurranjak Dínó magánterületére is. Végül is azt mondta, hogy bemehetek, csak ne nyúljak semmihez.
      Pár percig vacilláltam az ajtaja előtt, majd gyorsan körbenéztem és bementem, magamra csukva az ajtót. Bent egyből megcsapta az orrom a kellemes illata, aminek köszönhetően megint a csók jutott eszembe. A meglepettségtől még ha akartam se tudtam volna akkor visszacsókolni. De nem is akartam. Nem vagyok hülye, hogy mindenkivel leálljak smacizni, csak mert neki épp olyanja van.
Bátortalanul indultam meg az ágya felé, majd hirtelen belevetettem magam. Kényelmes és puha volt. Ezután az ágya feletti polcot szemeltem ki. Két kép volt rajta, az egyiken a két fiúval volt, a másikon pedig egy nagyon lányos arcú sráccal ölelkezett, nem épp haveri stílusban. Végezetül pedig az íróasztalát kutattam át. A jeles dolgozatokon eléggé meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire jó tanuló, viszont amin végképp ledöbbentem, az egy újabb fénykép volt a lámpája mellett.  A lányos fiú mutatott rajta szívecskét, de nem mosolyogva, hanem sírva. Levettem a helyéről, ekkor vettem észre, hogy össze van ragasztva. Kíváncsian fordítottam meg, és egy rövid kis mondattal találtam szemben magam.

                                             Én tényleg szerettelek, teljes szívemből!

       Jonghyunnak volt egy... egy pasija. Ezen már meg sem lepődtem, miután délután megcsókolt. De miért tépte szét a képet? Biztos érez iránta valamit, hiszen összeragasztotta. Ha haragudna rá, vagy utálná, akkor eldobta vagy pedig a fiók mélyére rejtette volna; ehelyett összeragasztotta és kitette. Nem értem, de talán jobb is.
Éjjel már mondhatni semmit nem aludtam, csak forgolódtam össze-vissza. Akaratlanul is ezerszer újrajátszottam a fejemben Jjong és Minho csókját, ami egyáltalán nem segített a helyzeten, csak még jobban összezavarodtam. Erre még rátett a fénykép is, ami rettentően zaklatta a fantáziám.

     Reggel úgy keltem fel, hogy az előző két napnál rosszabb már nem történhet. Csigalassúsággal vándoroltam be a fürdőbe, és teleengedtem a kádat vízzel, majd belefeküdtem. Úgy terveztem, hogy órákat fogok ott eltölteni, nem gondolva semmire.
- Kibum, siess kérlek! Öltözz fel rendesen, mert vendégek vannak - hallottam meg tíz perccel később Yong hangját az ajtó túloldaláról.
- Megyek - kiabáltam vissza neki. Várjunk csak... vendégek?
- Siess! - sürgetett tovább Yong.
- Yong... milyen vendégek? - kérdeztem, miközben épp belebújtam a köntösbe, és kiléptem az ajtón.
- Jonghyun szülei - felelte nemes egyszerűséggel.
- A szülei? Te úristen... mit mondjak, hol van a fiuk? És én mit keresek itt? Biztos el fognak zavarni, vagy totál kiakadnak, hogy egy csóri van a házukban...
- Key, nyugalom. Mindent tudnak, már az első naptól fogva - vágott bele a szavamba.
- Akkor miért vannak itt? - néztem rá ijedten.
- Mert meg akarnak ismerni, gondolom. Öltözz fel, és gyere le - mutatott az ágyamra kikészített ruhákra, majd kiment a szobából. Próbáltam gyorsan végezni, hogy ne várassam sokáig Dínó szüleit, de minél jobban igyekeztem, annál lassabb voltam. Háromszor húztam fel fordítva a inget, majd a hajammal is bajlódtam egy ideig.
      Idegesen mentem a földszint felé, mert nem tudtam, mit akarnak tőlem. Mondjuk én arról sem tudtam, hogy Jjong beavatta a szüleit is a tervbe, bár ép ésszel átgondolva, ez elég egyértelmű volt.
- Illendően köszöntöttem őket, a lehető legmélyebben meghajolva, majd bemutatkoztam.
- Jó reggelt, Kibum. Kim Jongki vagyok, Jonghyun apja - nyújtott kezet, amit kicsit remegve, de viszonoztam. - Ő pedig a feleségem, Sooeun - mutatott a mellette álló hölgyre, akinek újból meghajoltam.
- Jaj, ne legyél ennyire megijedve, nem harapunk, csak meg akarunk ismerni - mosolygott kedvesen a nő.
- Értem - feleltem halkan.
- Üljünk le szerintem - mondta Jonghyun apja, mire mind leültünk. A szívem még mindig hevesen vert az izgalomtól, és már a tenyerem is izzadni kezdett, ennek ellenére próbáltam végig mosolyogni. - Szóval, mesélj magadról valamit - folytatta a beszélgetést.
- Hát... mit szeretnének tudni? - kérdeztem bátortalanul. Igazából nem akartam mindent elfecsegni nekik, ha nem muszáj.
- Mondjuk arról, hogyan élsz és mik a terveid suli után - sorolt fel pár dolgot.
- Két barátommal élek egy rettentően drágának mondható, elég rossz állapotú lakásban. Suli mellett dolgozunk, hogy legalább az albérletet ki tudjuk fizetni, de mivel csak másodállásban, ezért nem kapunk sokat - válaszoltam az első kérdésre. Dínó anyukájának döbbenet ült ki az arcára, míg az apja még mindig csak komoly fejjel hallgatott.
- Nincsenek szüleid? - kérdezte a nő kissé előrébb hajolva.
- Nincsenek, ahogy a negyed azon részének élők hetven százalékának sem. Anyukám még kiskoromban halt meg, apa pedig kicsivel több mint egy éve - néztem rá szomorúan.
- Jaj, sajnálom - hajtotta le a fejét.
- Na, ne szomorkodjunk, inkább mondd meg, mit csinálsz suli után? - kérdezett megint a férfi.
- Nagy valószínűséggel dolgozni fogok - vontam vállat csalódottan.
- Semmi egyetem, vagy főiskola? - nézett rám döbbenten.
- Szeretnék, de nem lesz annyi pénzem, hogy bekerüljek. Egy egyetem nagyon drága, mi nem engedhetjük ezt meg magunknak - hadartam el az okot, mert elég szigorúan bámult rám.
- Mit szerettél volna tanulni? - kérdezte lágyabban Jjong anyukája.
- Építészmérnök szerettem volna lenni. Nagyon tetszik, hogy megvalósítják mások álmait. Én pedig szeretek rajzolni, meg tervezni is, szóval ebben a szakmában kiélhettem volna magam - meséltem el az álmaimat, amiket eddig senki nem tudott apámon kívül.
- Jól mondod, ez a szakma rettentően jó, de nagyon nehéz is. Viszont még nem hallottam olyan embert, aki ilyen lelkesen beszélt volna róla. Tudod, nekem is egy építkezési vállalatom van, de ilyen lelkes alkalmazottam szerintem nincs - mondta nevetve, én pedig nem értettem, hogy miért. - Egyezzünk meg valamiben, Kibum. Ha ezt a két éved jelesre elvégzed, és még mindig szeretnél mérnök lenni, akkor én kifizetem neked a tandíjat. Cserébe nálam töltöd le a gyakorlati időt. Rendben? - nézett rám már teljesen komolyan. Nagyokat pislogva fürkésztem az arcát, várva, hogy mikor röhögi el magát, de nem tette. Teljesen komolyan gondolta, amit mondott. Nem értem, hogyan volt képes felajánlani egy vadidegennek egy ilyen lehetőséget, de nem hagyhattam veszni.
- Rendben van - egyeztem bele én is. Ezek után már csak remélni tudtam, hogy nem fog átverni.



Jonghyun POV

     Felejtsük el... felejtsük el... na persze, mert el lehet, mi? Kellett nekem ilyen marhaságot csinálni, most majd szenvedhetek napokon keresztül miatta. El sem hiszem, hogy megint ekkora hülyeséget csináltam.
- Azt hittem, elvesztél - szólalt meg Eli, mikor beléptem az ajtón. Egy másodpercig megmerevedtem, mert nem tudtam, milyen kedvében van, de látszólag olyan semmilyenben volt éppen.
- Beszélgettünk Key-vel. Bocsánatot kértem, mert lekaptam - feleltem lazán, majd elsétáltam mellette a szobám felé.
- Dinoszaurusz, a kaja a hűtőben – mutatott a konyha felé, majd bement Kev szobájába. Meglepetten néztem utána, majd a hűtő felé mentem, és kivettem a tányér ételt. Azt hittem, hogy nem fogok kapni vacsorát, mert nem segítettem az előkészületekben, ráadásul még ki is öntöttem az energiaitalát Elinak. Kellemesen csalódtam benne, megint.
     Leültem az asztalhoz, és enni kezdtem. Közben Key járt a fejemben, hogy csak adjam önmagam, aki régen voltam. Már én sem emlékszem teljesen arra, hogy milyen voltam, pedig az az élet sokkal jobban tetszett. Abban viszont igaza van, hogy én most egy családban vagyok, akik kitartanak egymás mellett, és nekem is ki kellene értük, ha már itt lakom.
     Vacsora után elmentem zuhanyozni, majd lefeküdtem aludni. Reggel érdekes módon elég korán fenn voltam már. Felöltöztem, majd kimentem a nappaliba, de nem volt kinn senki. Újra ránéztem az órámra, ami hat óra tíz percet mutatott. Mivel a házat egyedül nem mertem elhagyni, a szobámban pedig nem akartam kuksolni, ezért nekiálltam mosogatni. Igazából fogalmam sincs, miért tettem, mert eddig a kisujjamat sem mozdítottam, ha nem volt muszáj, de most annak éreztem. Meg kellett tennem, hogy valamivel hozzájáruljak a naphoz, ha már főzni nem tudok.
     Mosogatás után még fel is söpörtem, és már épp majdnem végeztem, amikor valaki megköszörülte a torkát.
- Ott még maradt - mutatott Eli az asztal egyik lábához. Gyorsan ráhúztam a lapátra, majd kiöntöttem a szemetesbe, és a helyére tettem a seprűt és a lapátot.
- Most már nincs - álltam mellé, és én is megnéztem, hogy biztosra menjek.
- Haladsz. Húzz cipőt meg kabátot - utasított Eli, majd kiment az ajtón. Nagyokat pislogva néztem a csukott ajtót, de tettem, amit kért, majd utána mentem.
- Hova megyünk? - kérdeztem összehúzva magamon a kabátom.
- Beváltom a tegnapi ígéretem, és eláslak - mondta maga elé bambulva. Egy pillanatra ijedten álltam meg, és azt terveztem, hogy ha kell, visszafutok a lakásba.
- Tényleg nem direkt volt - kezdtem megint mentegetőzni, mire elröhögte magát, és visszafordult.
- Csak a boltba megyünk, ne parázz már - fogta meg a karom, és újra maga mellé húzott.
- Boltba? - néztem rá értetlenül.
- Ahham, tegnap Kiseop adott pénzt, hogy valahogy ki tudjuk húzni a hónapot. Tudod, hiába vagyunk hárman, tegnap emelték a lakbért, és Kev meg Key fizetése épp elég arra, hogy kifizessék. Amit én kapok, az csak egy heti kajánkat fedezi, az étterem pedig csak másfél hétre ad kaját, akkor is csak estére. Egyre rosszabb lesz a helyzet a negyedben - sóhajtott egy nagyot. Ennyire rossz a helyzet, és rajtuk meg sem látszik?
- Ezért voltál kibukva annyira tegnap? - kérdeztem halkan.
- Nem egészen... a Red Bullért ölök, ezt jegyezd meg. De amúgy meg nagyrészt igen. Key és Kevin még nem is tudnak róla, ma akarok beszélni velük. Kevin halálra fog ijedni, Key pedig... szerintem szegény srác egyszer idegösszeomlást fog kapni - csóválta a fejétlemondóan.
- Miért kapna azt? - néztem rá értetlenül.
- Tudod, mindenkinek ő a lelki támasza. Ha valakinek gondja van, akkor azt neki mondja el, mert tudja, hogy ő meghallgatja, és segít neki. Key problémáit viszont csak Kev tudja, de ő se mindet. Nem szeret másoknak panaszkodni, mindent megpróbál magában tartani, de egyszer úgyis ki fog robbanni belőle - ecsetelte részletesebben Eli, mire én csak bólogattam, és kezdtem úgy érezni, hogy egyre jobban megismerem a Csórikámat.

       A boltban megvettünk minden szükséges dolgot, amit kellett, majd hazafele mentünk.
- Eli, hogy lettetek ilyen jóban Kiseoppal? - jutott eszembe a kérdés, amit már régebben is fel akartam tenni, de csak most volt bátorságom.
- Ha jól tudom, akkor Hoon haverja volt már régen is. Nálunk pedig úgy van, hogy aki az egyikünk haverja, az a többieké is. Mind jóban vagyunk vele, bár Kev és Key csak nemrég ismerték meg a többiekkel együtt.
- És ennyire jó fej, hogy csak így osztogatja a pénzét? - néztem rá hitetlenkedve, mert belegondoltam, hogy én nem tenném meg.
- Igen, ő már csak ilyen. Neki nem az a fontos, hogy sok pénze legyen, hanem hogy velünk lehessen. Jól érzi magát a társaságunkban, és szeretett volna segíteni. Ezt a pénzt se kértem tőle, csak épp hallotta, hogy emelték a lakbért - mesélte el Eli a sztorit. Az út hátralevő részét már csendben tettük meg. Nekem mondjuk még lett volna néhány száz kérdésem, de inkább nem tettem fel neki őket.
     A lakáshoz érve Eli majdnem beesett az ajtón, amikor Kevin belülről kinyitotta. Emiatt volt alkalmam végighallgatni egy kisebb szerelmi vitát, mert Kevin teljesen kiakadt, hogy Eli nem szólt neki, hogy engem is elvisz, ő pedig aggódott értem. Annyira kis aranyos volt.
    Miután bepakoltam a hűtőbe, különös figyelmet fordítva az energiaitalnak, bementem a szobámba, vagyis Key szobájába. Amiről most jutott eszembe, hogy még nem kutattam át. Izgatottan ugrottam fel az ágyról, és egyből a régi ütött-kopott szekrény felé mentem.  Végigkutattam az összes részét, de pár ruhán kívül kívül mást nem találtam. Áttértem az íróasztalára, a sok színötös dolgozaton nem lepődtem meg, mert gondoltam, hogy egy stréber. Ami viszont felkeltette az érdeklődésem, az jó néhány összegyűrt egyetemi prospektus volt, amiben minden építészmérnöki rész meg volt jelölve. Alattuk pedig rengeteg számolással teleírt papír volt. Miután alaposabban szemügyre vettem, rájöttem, hogy valamelyiken azt számolta, hogy mennyit kéne dolgozzon és halasszon, hogy el tudja kezdeni az egyetemet. Döbbenten meredtem a papírra, mert rengeteget. A másikon pedig a lakbért és a munkaórákat vezette. A lakbér majdnem hetvennégyezer Won volt, míg a kettejük keresete kilencvenötezer. Nem csoda, hogy emellett nem marad pénzük kajára a hónap végén. Ezek után már megértettem, hogy miért mondta Eli, hogy egyszer idegösszeomlást fog kapni.

   Délutánig igazából nem is csináltam semmit, csak ebédeltem, segítettem Elinak eltörölgetni, utána pedig csak feküdtem. Mikor ezt már kezdtem nagyon unni, kimentem a konyhába. Eli épp a hűtőnél állt, én is odamentem mellé, majd a körteléért nyúltam, de ő is pont azt fogta meg. Mindketten erősen tartottuk a dobozt, mert már alig volt benne, és egyikünk sem akart lemondani róla.
- Ajánlom, hogy elengedd - húzta maga felé, még mindig tartva a szemkontaktust.
- Eszem ágában sincs - húztam vissza magam felé.
- Srácok ti mit csináltok? - Hallottam meg Kev hangját magam mellől, de nem néztem rá, mert akkor Eli nyert volna.
- Épp próbálom megszerezni az utolsó kortynyi italt - avatta be Kevint.
- Srácok, osszátok el inkább. Ezen a kis szarságon ne veszekedjetek - próbált meggyőzni minket, de szerintem feleslegesen, mert egyikünk sem adta meg magát.
- Ha elengedem, akkor azt fogja hinni, hogy ő a jobb, ezt az örömöt pedig nem adom meg neki - sziszegte idegesen, mert még mindig erősen fogtam a dobozt.
- Ez nálam is így van, nem fogom megadni magam egykönnyen, csak mert Izomka azt akarja - vágtam vissza fintorogva.
- Nhaa, megszólalt a dinoszaurusz - forgatta meg a szemeit.
- Miért dinoszauruszoztok már folyton? - kérdeztem rá idegesen. Mondjuk már feltűnt egy ideje, hogy ezt mondják.
 - Mert úgy nézel ki, mint egy T-Rex - adta meg a választ, és újból maga felé húzta a dobozt. Kevin közben már leült egy székre, és onnan figyelt minket.
Nem tudom, meddig álltunk abban a pozícióban egymással szemben, de még akkor sem fordultunk el, amikor ajtónyitódást hallottunk. Kevin egyből odament, majd halk sugdolózást hallottunk.
- Fiúk, mégis mi folyik itt? - Hallottuk meg Keyt, mire megfeledkezve a dobozról, felé fordultunk. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy rettentően ijesztő volt, ahogy nézett.
- Csak inni akartam, és Jonghyun kivette a kezemből - mutatott rám Eli beszari nyúl módjára.
- Nem igaz, én nyúltam oda előbb - védtem meg magam.
- Oh, kösz, fiúk, úgyis szomjas voltam - vette ki a kezünkből a dobozt.
- De azt ... - kezdtem el, de megint csúnyán nézett rám, ezért inkább csendben figyeltük, ahogy megitta. Csalódottan néztünk egymásra Elijal. - Elég beszari vagy. Súgtam meg neki, amit gondoltam róla.
- Hidd el, tőle mindenki fél ilyenkor - súgta vissza, mire helyeslően bólogattam. Key amilyen kis sovány és ártatlan kinézetű, olyan szigorú is tud lenni.

13.RÉSZ

Key POV

    Ezer kilométer per órával száguldoztam az autóhoz, miután elköszöntem Minhotól. Teljesen hülyének éreztem magam, mert egy ideig egy árva szót sem tudtam kinyögni neki, végül elintéztem egy „nem tudom méggel”. Bírom Minhot, mert kedves, aranyos, gondoskodó és nem utolsó sorban helyes srác; de  még nem tudom, képes lennék-e barátnál többként tekinteni rá.  Az utóbbi pár napban észrevettem, hogy furábban viselkedik velem, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar lépni is fog.
- Key, megjöttünk - lóbálta meg előttem párszor a kezét Yong.
- Persze, bocsánat - kértem elnézést lehangoltan, és kiszálltam az autóból. Folyamatosan azon pörgött az agyam, hogy mit kellett volna válaszolnom neki. Az igen és a nem mellett is szóltak negatív és pozitív érvek, de átfutva rajtuk, ugyanúgy fele-fele arányban oszlott meg a két válasz, ezért döntöttem a kettő között. Muszáj volt időt nyernem, hogy kitisztult fejjel is átgondolhassam az egész helyzetet, és ő ezt szerencsére meg is értette.

    Az este annyira leszívta az agyam, hogy reggel helyett csak délután ébredtem fel, akkor is csak azért, mert korgott a gyomrom. Egy nagy nyújtózás után bevánszorogtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, majd lementem a földszintre. Tudtam, hogy délután négy óra körül már nincs az asztalon kaja, ezért egyből a hatalmas konyha felé vettem az irányt. Két szakács volt benn és a szobalányok, akik segítettek a zöldségek hámozásában.

- Kibum, hát te? - kérdezte kedvesen az idősebbik szakács.
- Most ébredtem, és éhes vagyok - válaszoltam neki mosolyogva.
- Csinálok neked szendvicset, rendben? - tette le a kést a kezéből, és a hűtőszekrényhez ment.
- Köszönöm - hajoltam meg neki, majd kimentem. Az étkezőbe érve észrevettem, hogy Yong a limuzint mossa. Az üvegajtó nyitva volt, így simán kimentem hozzá.
- Szia, Yong - köszöntem neki, mire lassított felvételben hátrafordult felém, majd visszanézett az órájára, és megint rám pillantott.
- Ilyen korán felkeltél? -  A szivacsot a habos vödörbe dobta
- Éhes voltam. Segíthetek? - mutattam a kocsira.
- Key, itt nem kell dolgoznod - sóhajtott fel hangosan.
- De én szeretnék - akadékoskodtam vele. Egy pár percig még vitatkoztunk ezen, végül beadta a derekát. A legjobb az volt, amikor slaggal kellett lemosni az autót.
- Fogd meg, én addig megnyitom a csapot - adta a kezembe a csövet. Megfogtam a végét, és közben figyeltem, hogy mit csinál. Miután megnyitotta, elindult visszafelé hozzám. A gond csak akkor kezdődött, amikor a hirtelen nyomás miatt kirepült a kezemből a cső, és össze-vissza elkezdett repkedni, beterítve mindent vízzel.
     Yong először csak hangosan röhögött rajtam, mert már tiszta víz voltam, de nem tudtam megfogni, aztán odajött segíteni, de ő is csak úgy járt, mint én. Jó tíz percnyi szenvedés után elfutottam a csapig, és elzártam a vizet. Mindketten komoly arckifejezéssel néztünk egymásra, de nem sokáig bírtuk röhögés nélkül.
- Menjünk átöltözni, mert meg fogunk fagyni ilyen hidegben - mondta vacogva, én pedig - igazat adva neki - siettem is be a házba. Gyorsan átöltöztem, majd visszamentem megenni a szendvicset, ami már egy ideje várt az asztalon. Yong is megjelent a végére, csak előtte befejezte az autó takarítását.
- Bocs, hogy minden vizes lett - kértem tőle elnézést kuncogva.
- Semmi baj, csak... - A mondanivalójának a telefonja csörgése vetett véget. Elővette a zsebéből, majd felvette. Két szó után viszont odanyomta a kezembe.
- Igen? - szóltam bele a készülékbe.
- Szia, Key! Gyere a negyedbe gyorsan, siess! - hadarta el Kevin .
- Mi a baj, Kev? - kérdeztem rá, mielőtt felugrottam volna az asztaltól.
- Eli és Jjong összevesztek, Eli kicsit elvetette a sulykot, mire Dínó elrohant, és nem találjuk - ecsetelte a történteket ijedten.
- Nyugi, pár perc, és ott vagyok - próbáltam nyugodt hangnemben válaszolni, hogy ne legyen idegesebb. Kinyomtam, majd visszaadtam a telefont Yongnak.
- Baj van? - nézett rám aggodalommal teli arccal.
- Jjong lelépett egyedül és nem találják - mondtam neki, már az ajtó fele tartva.
- Hozom az autót, azzal előbb odaérsz - sietett el mellettem. Gyorsan felhúztam a cipőm és a Dínótól kapott kabátom, és én is mentem utána.

       Negyed órával később már a negyednél voltam. Sietős tempóban haladtam hazafelé, de szerencsére már útközben összefutottam Kevékkel.
- Na? - kérdeztem tőlük, de nem kaptam semmi választ a vállrángatáson kívül.
- Még semmi - erősítette meg szóban is Kev.
- Uhmm... menjünk a romos templom felé - vetettem fel az ötlet, mert gondoltam ott úgyse keresték még.
- Normális vagy? Az, az öreg Choi területe, még Minho se megy oda - nézett Eli az említett felé, aki egyetértően bólogatott.
- Márpedig tuti ott van - fordultam a megfelelő irányba, és elindultam. Tudtam, hogy Kevin és Minho követni fog, és ha Kevin jön, akkor Eli is. 
      Végül igazam lett. Jonghyun ott állt hat ember között, akik nagyon nem a gazdagpártik közé tartoztak. Ránéztem a többiekre, és hát, ők se néztek ki úgy, mintha bármit is szeretnének lépni, márpedig nem hagyhattuk, hogy megöljék vagy megverjék.
- Hééj, srácok, ne bántsátok! - futottam gyorsan oda az első ütés előtt, és álltam meg Dínó előtt.
- Key, mégis, miért ne? Gazdag kis pöcs, őket te sem szereted... kivéve a Lee gyereket. Szóval őt bánthatjuk - fintorgott az egyik.
- Ne... ne bántsátok kérlek, mert őőő... izéé... - kezdtem dadogni, majd ránéztem, hogy segítsen valahogy.
- Mert Key a barátnőm - karolta át a derekam, és húzott magához.
- Mi van? - visítottam fel vékony hangon a meglepettségtől.
- Jajj, bocsi, cicus, a barátom. Csak olyan kis lányos pofid van, főleg ezzel a sok kis szeplővel itt - érintette meg az ujjával az arcom, közben a másikkal megszorította a derekam.
- Oh, szóval ti jártok, mi? - kérdezett rá egy másik, mire én Eliékre néztem, akik majdnem felrobbantak, nehogy elröhögjék magukat.
- Akkor csókoljátok meg egymást - dobta fel a harmadik az ötletet.

 - Hogy mit? - vinnyogtam halkan, majd Jjongra néztem, aki csak perverzen elmosolyodott, majd a következő pillanatban szembefordított magával, és megcsókolt. Amint eszméltem, finoman eltoltam magamtól. Teljesen másként csókolt, mint Minho. Minho szelíd és óvatos volt, Jjong vele ellentétben akaratos és vad.
- Woow, hallod, haver, gazdag létedre le mertél smárolni egy csórit... hát, gratulálok. Én nem foglak bántani - veregette büszkén hátba Jonghyunt Choi jobbkeze. Mielőtt végleg elengedtek volna, megkérdezték az igazi okot, amiért ott volt, majd miután megkapták a választ, elmentek.
- Te teljesen megzakkantál, Kim Jonghyun? Esküszöm, legszívesebben felképelnélek! Mit képzeltek ti magatokról, hogy csak úgy gondoltok egyet, és lekaptok?
- Key ezen most minek kaptad fel a vizet? Tök felesleges - mondta felháborodottan Dínó, mire én elmentem mellette.
- Key, várj... - kapta el a karom Minho. Dühösen fújtatva néztem rá, és úgy gondoltam, ha már Jjongot leosztottam, akkor ő se maradjon ki.
- Rád is ugyanúgy vonatkozik a dolog. Ne csókolgass, ne erőszakoskodj, majd eldöntöm, mit akarok! - löktem le magamról a kezét, és elsiettem tőlük.
 Mégis, hogy jutott ez eszébe annak a szerencsétlennek? Nem elég, hogy beadta, hogy a barátja vagyok, még le is kapott. Mintha csak egy baba lennék, akivel mindenki azt csinál, amit akar. Hát, ez nem így van, nekem is vannak érzéseim, és baromira nem tetszik, hogy rángatnak. Főleg Jonghyun, akivel nem is vagyunk jóban; neki még annyi joga sem volt, mint Minhonak. Ő legalább szerelmet vallott, Dínó meg csak védte a kis fosos seggét.

      Duzzogva ültem le egy már félig lerombolt épület maradványára, és az arcomat a tenyerembe temettem.
- Key - szólított Jonghyun, és éreztem, hogy leül mellém. Szóval még volt mersze követni is. A fejem égni kezdett, és nemcsak azért, mert haragudtam rá, hanem mert zavarban is voltam.


Jonghyun POV

     Mire rendesen kialudtam magam, már majdnem dél volt.  Gyorsan lezuhanyoztam, majd kimentem a konyhába, ahol Kevin ügyködött.
- Jó reggelt, Kevin, mit csinálsz? - kérdeztem mellé állva és figyeltem, ahogy krumplit pucol.
- Neked is, Dínó. A hűtőben van egy kék tál, azt vedd ki légyszi, és két tojást meg a mustárt is, kérlek - sorolta a dolgokat, én pedig a hűtő fele vettem az irányt. A tálat és a tojásokat sikeresen kivettem minden gond nélkül, de amikor a mustárt húztam ki a helyéről, kiesett egy energiaital. Ezzel nem is lett volna gond, ha nem reped meg a doboza, és kezd el folyni belőle az ital. Kevin a zajra egyből hátrakapta a fejét, és szó szerint elsápadt.
- Jonghyun, pont Eli Red Bullját sikerült széttörnöd? - vette fel a maradékot a földről.
- Kevin, ez csak egy ital, nem nagy szám - vettem ki a kezéből, miközben a szemem forgattam. Szerencsétlenségemre épp akkor lépett be az emlegetett szamár.
- Miért érzek Red Bull illatot? - tette fel az első kérdést, majd beljebb lépett.
- Szia Eli - köszönt neki Kev egy gyors arcra puszival.
- Szia. Jonghyun, mit keres az nálad? - nézett rám hatalmas szemekkel, mire én a kezemben tartott dobozra meredtem.
- Izé... balesetet szenvedett. Kiugrott a hűtőből, és... nem direkt volt - kezdtem megvédeni magam, de őt nem igazán érdekelte. Úgy nézett rám, hogy az ereimben megállt a vér. Rosszabb volt, mint a tegnapi. Segítségkérően néztem Kevre, de ő is ugyanúgy lefagyott, mint én.
- Balesetet, mi? Szerinted, ha párszor beverem a képed, majd kilógatlak az ablakon, és véletlenül kicsúszik a lábad a kezemből, akkor azt is nevezhetem majd balesetnek? Tök hihető lenne, nem? Hisz’ én csak meg akartalak menteni, miközben véletlenül megcsúsztál, és majdnem kiestél - lépett oda közvetlen elém, és megfogta a két vállam.
- Eli, tényleg véletlen volt - szólalt meg Kevin is a védelmem érdekében.
- Cica, ezt majd elintézem - fordult felé szelíden, majd újra vissza rám.
- Eli, tényleg nem akartam - passzíroztam magam teljesen neki a hűtőnek, mire ő lépett egyet felém, minimálisra csökkentve a köztünk lévő távolságot.

- Én megpróbáltam tegnap este normális lenni veled. Félretettem minden előítéletemet, mert Kevin erre kért, de te nem érdemled meg. Jonghyun, most már tényleg megértem, hogy miért  menekültek el tőled a szüleid. Mert kibírhatatlan vagy. Amint jóra fordulnának a dolgok, te elcseszel mindent. Egyszerűen kínos a közeledben lenni, mert olyanokat művelsz, hogy másoknak ég a fejük miattad. Te vagy a legrosszabb ember, akit eddigi életemben megismertem. Szánalmas vagy, és így gondolják a szüleid is, inkább lemondtak rólad, mint hogy feleslegesen fecséreljék rád az idejüket...
- Nem igaz! Semmi nem igaz, amit mondasz! - löktem el magamtól erősen, és elrohantam. Nem érdekelt, hogy nem mehetek el egyedül, nem érdekelt, hogy akár meg is ölhetnek a kintiek, egyszerűen csak el kellett mennem. Pontosabban menekülnöm.
       Igen, menekültem. Nem Eli elől, hanem az elől amit mondott. Tudom, én is pontosan tudom, hogy a szüleim nem szeretnek. Amint nehézzé vált a dolguk, lepasszoltak Yongnak, és már csak pénzzel tömtek, hogy vegyek magamnak, amit akarok; ahelyett, hogy leültek volna velem beszélgetni, hogy miért lettem ilyen. Igen, van oka, ahogy minden másnak is. Az életünket okkal csesszük el, és néha ahelyett, hogy segítséget kérnénk, inkább a földbe tiprunk másokat, csak hogy ne legyünk egyedül az érzéssel.
      Én is ezt tettem, egyedül Luhan, Sehun és Yong maradt meg nekem, bár ha jobban belegondolok, már csak Yong. Sehunék is azért nem keresnek, mert nem szeretnek velem lenni, amióta ilyen vagyok. Pedig megadtam nekik mindent, amit kértek. Szülinapjukra egy-egy Porschét kaptak, karácsonyra pedig egy közös lakást. Ellenben Kevinék nem kapnak egymástól semmit, mégis folyton együtt lógnak, és elvannak. De mit is hazudok magamnak... Látszik rajtuk, hogy akár a sírba is követnék egymást, hogy akármekkora hülyeséget csinál is valamelyikük, az egyik biztos segíteni fog neki, vagy akár mindannyian. Egy nagy családot alkotnak, amibe váratlanul én is belepottyantam. Az a baj, hogy nem tudom, hogyan kéne viselkednem. Ez az egész nekem teljesen újnak mondható, hisz’ anyámék már négy éve nem is foglalkoznak velem.

     - Nézzétek, egy eltévedt milliárdos - hallottam meg hirtelen a hátam mögül egy idegen hangot. Lassan néztem hátra a vállam felett, és szó szerint majdnem összetojtam magam, amikor megláttam a hat főből álló társaságot. Eli is rémisztő tud lenni, de ő legalább egyedül van, ezek meg soványak, de egyből hatan vannak.
- Mit keresel errefelé, pénzeszsák? - kérdezte egy másik.
- Tudod, mit csinálunk mi itt az ilyen kis selyemfiúkákkal? Megkínozzuk őket. Először bokszzsáknak, majd tűpárnának használjuk őket, utána megnézzük, milyen vér folyik az ereiben, egészen addig, amíg eszméleténél van, végül hagyjuk, hogy a kóbor kutyák is egyenek valamit - mesélte el a folyamatot egy sebhelyes arcú, miközben a késsel játszott a kezében. Ezután gondoltam azt, hogy hagynom kellett volna Elinak, hogy végezzen velem, az legalább kevésbé tűnt fájdalmasnak.
- Akkor kezdjük - emelte ütésre a kezét, amikor megjelent előttem Key. Megpróbálta meggyőzni őket, hogy ne tegyék, de megakadt, ezért segítségkérően rám nézett.
- Mert Key a barátnőm - mondtam ki az első eszembe jutott dolgot, és csak akkor esett le, hogy lányt csináltam belőle. Legjobban mégis az tetszett, ahogy hat oktávval magasabb hangon visított fel. Olyan közel volt hozzám, hogy észrevettem a kicsi szeplőket az arcán, ami nemhogy rontott volna a szépségén, hanem inkább kiemelte azt. Ezt véletlenül meg is említettem, amiért bosszúsan nézett rám. Mikor már azt hittem, ennyivel megúsztuk, a gyilkolós kedvű megszólalt, hogy csókoljuk meg egymást. Key ismételten kiakadt, én viszont féltettem a seggemet, ezért magabiztosan megfordítottam, magamhoz húztam, és vadul megcsókoltam. Key teljesen mozdulatlanná dermedt a karjaim között. Én is zavarba jöttem egy kicsit, mert azért mégis több ember előtt kellett megcsókolnom egy csórit. Érdekes módon viszont nem tartottam undorítónak, sőt, kifejezetten jó érzés volt érezni a puha ajkait. Egyetlenegy dolog nem tetszett, mégpedig az, hogy nem csókolt vissza; ráadásul finoman el is tolt magától.
     Miután elmentek fenyegetőim, Key pillanatok alatt váltott át hisztérikus módban. Egy percig csak meglepetten figyeltem, hogy ő ilyen is tud lenni. Idegesen sietett el tőlünk, mire a többiek összenéztek, majd rám.
- Jonghyun, tied a nemes feladat, hogy lenyugtasd - veregetett vállon Hoon.
- Engem utál a legjobban - mutattam magamra.
- Hja, tudjuk, de mi ilyenkor nem merünk a közelébe menni, szóval jó utat - bökött a megfelelő irány felé.
Gyors léptekkel indultam el Key keresésére, közben pedig figyeltem, nehogy valaki megint kispécizzen magának. Nem messze, egy félig lerombolt épületnél találtam meg. Megszólítottam, de még csak fel sem nézett. Jó ideig csak csendben ültem mellette, és igazat is adtam neki. Tényleg nem kellett volna olyan hirtelen lekapnom, de akkor a félelem irányított.
- Lehet, hogy ezt a csere dolgot nem gondoltuk át teljesen. De nem bántam meg, hogy megtettük, mert még ha nem is bírnak a haverjaid, legalább nem vagyok egyedül, mint otthon. Bár Eli csak folyton csesztet, tudom, hogy nem rossz ember, Kevin meg mindenben segíteni próbál, de én nem is tettem értük semmit még - meséltem el neki azt a dolgot, ami épp nyomta a lelkem.
- Talán azért, mert mi ilyenek vagyunk, nem várunk el semmit azért, mert segítünk. Ez egy család, Jonghyun, amibe ha szeretnéd, ha nem, már beletartozol, mert velük élsz - motyogta a tenyerébe, majd felült rendesen, és a hátát nekidöntötte a falnak.

- De nekem nem megy, nem tudom mit kell csinálnom - folytattam a lelkizést.
- Elmondok egy nagy titkot. Egyszerűen csak add önmagad, ne azt, aki most vagy, hanem aki régen voltál. Élvezd a helyzetet, hogy ennyien vesznek körül, és ne a rosszat keresd. Itt senki nem ismer téged, simán lehetsz az, aki akarsz, csak ne nyúlj Eli energiaitalához - mosolyodott el a végére.
- Rendben és a többiek? - kérdeztem rá, mire Key elkezdett beszélni, de nekem már teljesen máshol járt az eszem. Ahogy figyeltem, egyre inkább azon agyaltam, hogy milyen lenne vele igazából csókolózni.  Szívesen kipróbáltam volna vele még egyszer. Na, de várjunk csak milyen marhaságokat beszélek, ő egy csóri, a legnagyobb ellenségeim egyike. Biztos csak sokkot kaptam és azért gondolok ilyenekre. De akkor is nagyon szép pofija van.
- Jonghyun te figyelsz is? - lóbálta meg előttem a kezét, mire összerezzentem.
- Persze, csak elgondolkoztam. Figyelj... sajnálom a... csókot, de nagyon megijedtem... és ez jutott eszembe - dadogtam neki bizonytalanul, ugyanis nem mostanában kértem bárkitől is bocsánatot. Mégis úgy éreztem, hogy abban a helyzetben muszáj lesz. Key elkerekedett szemekkel bambulta az arcom, majd elmosolyodott.
- Rendben, felejtsük el és menjünk haza - tette a kezét a vállamra. Na persze, mert olyan könnyen ellehet felejteni.

12.RÉSZ

Key POV
   Yongnak köszönhetően az étteremnél kötöttem ki. Annyira boldog voltam, hogy az leírhatatlan. Egyetlenegy feltétele volt, mégpedig, hogy az új ruhákat kell felvennem. Szerencsére a fiúk csak jót mondtak róla, pedig Elion észrevehető volt, hogy nem tetszett neki, mégsem szólta le. Dínóval is váltottam pár szót, mert róla meg lerítt, hogy legszívesebben hazamenne, ahogy én is. Feldobtam neki a visszacserét, de csak terelte a témát.

    Később Minho sietett be, és fogta meg a kezem, hogy menjek vele valahová. Beleegyeztem, és kézen fogva mentünk ki az étteremből. Egy ideig nem szólt hozzám ésel sem engedett, amitől kicsit kezdtem zavarban lenni.
     - Minho, hova megyünk? - kérdeztem az utcákat bámulva, amik mellett elmentünk, egyre közelebb érve a gazdagok területéhez. Ő csak felém fordította fejét, és ment tovább válasz nélkül. Kicsit mintha ideges lett volna, mert folyton a száját rágcsálta. Egyre jobban izgultam, mert még a környéket sem ismertem, ahol voltunk.
     Több, mint fél óra séta után Kiseop jelent meg előttünk. Elképesztően jóképű ez a hapsi.
    - Sziasztok - köszönt előre, és kezet fogott Minhoval, majd velem. - Minden megvan, nyolckor kezdődik, addig pedig... - nyomott valami borítékot a kezébe.
    - Köszi, haver, ezer hála - ölelte meg Kiseopot Minho.
   - Ennyivel jöttem neked - nevetett Seoppie, majd biccentett, és el is tűnt. Minho betette a kis csomagot a belső zsebébe, majd újra kézen fogott, és lekanyarodtunk egy kis utcába.
   - Minho, mi folyik itt? - kérdeztem rá újra, kissé nyafogósabb hangon.
  - Mindent megtudsz majd Kibummie - szorított rá a kezemre, és gyorsabb tempóra váltott. Pár perccel később már a városban sétáltunk, a rengeteg ember között. Végül az állatkert előtt kötöttünk ki. Amint tudatosult bennem, hogy hol is vagyunk, hatalmas vigyor jelent meg az arcomon.
  - Komolyan? - ugrottam lányos sikollyal a nyakába. A megismerkedésünk után pár nappal mondtam nekik, hogy egyszer el szeretnék jutni az állatkertbe, vagy egy cirkuszba, és ő emlékezett rá. Nagyon boldog voltam, hogy elvitt. Miután kisikonyáltam magam, kézen fogva léptünk be. Megvette a jegyeket, és mentünk is. Kezdetnek megnéztük a vízilovakat, az elefántokat és a krokodilokat, majd leültünk egy padra pihenni.
  - Tetszik? - simított végig a combomon, hogy rá figyeljek.
  - Nagyon, köszönöm - tettem rá a kezem az övére, majd felálltam, és húztam őt is magammal. Folytattuk az utunkat a majmok felé, amiket rettentően jól tudott utánozni. Halálra nevettem magam rajta. Végül szemügyre vettük a gyönyörű nagymacskákat is. Imádom őket, mert olyan hatalmasak és szépek.
  - Gyere, mennünk kell - ragadta meg a kezem, és sietve hagytuk el az állatkertet. Rákaptam a tekintetem az órára, ami már majdnem nyolcat mutatott. Észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan telt az idő. Aztán eszembe jutott, amit Kiseop mondott, hogy nyolckor kezdődik valami. Sietős tempóban haladtunk vissza a város széle felé, amikor Minho hirtelen megállt egy szűk kis utcában.
   - Mi a baj? - álltam meg én is.
  - Csak hadd fogjam be a szemed, kérlek. - Meg sem várta a válaszomat, beállt mögém, és a kezeit a szememre tette. Először nem mertem lépni, de mivel az első lépés után nem estem hanyatt, bátrabb lettem.    Alig tizenöt-húsz lépés után újra megállt, és elvette a kezét. Pislognom kellett párat, mire megszoktam, de amikor megláttam, hogy hova vitt, szó szerint elsírtam magam.
   - Key, minden rendben van? - lépett mellém ijedten.
  - Iiigen, csak... nem hiszem el, hogy egy nap alatt elhoztál mindkét helyre - töröltem meg a szemem két szipogás között. Óvatosan magához húzott, és elkezdte simogatni a hátam.
  - Minho, mit csináltál vele, hogy sír? - hallottam meg Kevin kiabálását, majd mire felemeltem a fejem, már előttem állt, és bosszúsan nézett rá.
   - Nincs semmi baj, Kev, csak meghatódtam - húztam magamhoz a vállánál fogva. Olyan jó érzés volt megint velük lenni, hogy már semmi kedvem nem volt visszamenni Jonghyun villájába. Időközben észrevettem a többieket is. Kiseop, Eli, Hoon, és még Jonghyun is ott volt. Az utóbbi elég fancsali képet vágott.

    Cirkusz. A hely, ami minden álmomban megjelent. Egyszer apa megígérte, hogy elvisz, de már nem tudta teljesíteni. Minho ezt is megtette helyette, amiért nagyon hálás voltam neki. Két álmom is sikerült teljesítenie egy nap. Annyira aranyos gesztus volt tőle.
   Két óra... Két teljes órán keresztül röhögtem magam halálra a többiekkel együtt. Igen, még Dínó is hangosan nevetett, amivel sikerült is meglepnie. Egyszer hallottam már a saját házában, de mások előtt még nem. Mindig olyan kimért és tartózkodó volt, most mégis jól érzi magát.
   A bohócok nagyon jók voltak. Szeretem, amikor össze-vissza esnek, ügyetlenkednek, vagy csak épp beszólogatnak egymásnak. Ők lettek a kedvenceim. Ezért a napért örökre hálás maradok Minhonak. Még az sem zavart, hogy végig a kezemet fogta, mert azt tette. Mellette Kiseop, és utána Hoon ült, a másik oldalamon pedig Kevin, mellette Eli, és végül Jjong.   Mint egy hatalmas család, akik együtt kapcsolódnak ki.
   - Jól érzed magad? - hajolt oda hozzám Minho. Vigyorogva fordultam felé, és az arcunkat csak épp pár centi választotta el egymástól. Pillanatok alatt mászott fel a szívem a torkomba, és akaratlanul is nyeltem egy nagyot.
   - Öhmm öhmm... - köszörülte meg a torkát Eli, mire eltávolodtunk egymástól. Minho megszorította a combom, én pedig úgy éreztem magam, mint egy tinilány az első randiján. Teljesen zavarban voltam, és vigyorral az arcomon néztem Elira, akinek sunyi mosoly jelent meg az arcán.
    Hazafele mindannyiunknak jó kedve volt. Jjong is teljes beleéléssel mesélte, ami neki a legjobban tetszett. Jó volt ilyennek látni.
   Az utunknak az étterem vetett véget. Yong engem ott várt, a fiúknak pedig menni kellett haza. Minho kivételével elköszöntem mindannyiuktól, mert ő még beszélni akart velem. Egy kis ideig csak ott álltunk egymással szemben kézen fogva.
   - Köszönöm ezt a délutánt, nagyon boldoggá tettél - néztem a szemébe.
   - Key... én nem is tudom, hogy mondjam el neked... - kezdett bele a mondanivalójába, de kezdett zavarba jönni, és csak a földet bámulta. – Hjajj, Key... izé... tetszel nekem, és... - Hirtelen teljesen közel hajolt hozzám, mint a cirkuszban is. Megint elkapott az a fura érzés. Ugyanabban a pozícióban voltunk, de most lassan közeledni is kezdett. Végül az ajkaink összeértek, és én teljesen ledermedtem. Minho finoman közelebb húzott a derekamnál fogva, és lassan elmélyítette a csókunkat. Fura volt, de nagyon jó is. Igaz, alig tartott pár másodpercig, mégis olyan volt, mintha órák teltek volna el.

   - Minho, ezt... - próbáltam értelmes mondatot kinyögni, de közbevágott.
  - Csak mondd, hogy megpróbáljuk, kérlek - döntötte a homlokomnak az övét. Nem tudtam, mit válaszoljak. Nagyon meglepett a dolog és képtelen voltam tiszta fejjel gondolkozni.

Jonghyun POV

    Köszönhetően a hülye hagymának, teljesen bevörösödtek a szemeim, és az orrom is jó ideig folyt még. Kevin közben megterített, és Izomka is elég jól állt a kajával. Valami oknál fogva nagyon siettek. A vacsorát is pillanatok alatt tüntették el, míg én ráérősen nyammogtam.
    - Könyörgöm, siess már kicsit! Nyolckor jelenésünk van - szólt rám idegesen Izomka.
   - Nyugi, rengeteg idő van még addig. Ülj le, és pumpáld fel magad - motyogtam teli szájjal, mire ő beszívott egy jó nagy adag levegőt.
   - Ha ilyen nagy levegőt veszel, ki fogsz durranni - mondtam neki a tőlem telhető legnagyobb komolysággal.  Vöröslő fejjel tenyerelt rá az asztalra, velem szemben.
   - Komolyan mondom, tönkre fogom tenni az életed, amíg itt laksz - sziszegte halkan, mert közben Kev is megjelent.
   - Na, menjünk - simította meg Eli karját, aki lazított a testtartásán.
   - Ti együtt vagytok? - tettem fel pofátlanul a kérdést. Kevin pillanatok alatt sápadt hófehérré, Eli feje pedig színváltósat játszott az idegtől.

   - Semmi közöd hozzá, inkább indulj - parancsolt rám, és az ajtóra mutatott.
  - Szóval igen - sétáltam az ajtó felé vigyorral a képemen, de Izomka visszarántott, és a falnak nyomott. Másodjára kerültem olyan helyzetbe vele szemben, hogy esélyem se lett volna ellene.
  - Na, ide figyelj, te kis pöcs! Az az egy szerencséd, hogy Key-vel jóban vagyunk, mert különben már rég elástalak volna egy gödörbe - fenyegetett meg dühösen. - Ja, és igen, együtt vagyunk, ha zavar, akkor menj el innen. Nem mintha sok haszna lenne annak, hogy itt vagy. Az étteremben is csak hátráltatod Kevint, itthon is helyetted kell csinálnia mindent. Te a büdös életben nem fogsz megváltozni, mindig is egy beképzelt, bunkó szarházi maradsz. Amúgy meg, nem csodálom, hogy mindenki leszar téged, rémes egy természeted van - lökött egy utolsót rajtam, majd kiviharzott az ajtón, és jó hangosan becsapta maga után.
   Dermedten bambultam magam elé, és csak a szavai ismétlődtek a fejemben. Simán a képembe mondta, amit gondolt, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Nekem pedig baromira nem esett jól. Ha ő úgy gondolja, hogy reménytelen vagyok, akkor talán tényleg igaza van. Lehet, hogy holnap haza kéne mennem, és feladni ezt a szarságot. Nem is tudom, minek kezdtem egyáltalán bele. Tiszta szánalmasnak érzem magam.
   - Héj, Jonghyun, ne foglalkozz vele! Lenyugszik, és jobb lesz, csak ideges Minho és Key miatt - simított végig a hátamon.
   - Minho és Key? - kérdeztem vissza, és próbáltam nem Elira gondolni.
   - Ahham, Minho úgymond randizni vitte ma, de Key nem tud róla... Eli meg fél, hogy megbántja valamivel. Key elég érzékeny, könnyen fel lehet idegesíteni, vagy megbántani - mesélte, miközben felhúztam a cipőm. Minho és Key? Még mindig azt mondom, hogy nem illenek össze. Keynek nem olyan pasi kell, mint Minho, hanem egy olyan, aki tud róla gondoskodni. Aki minden kívánságát teljesíteni tudja és megvédi ha baj van.
   - Értem - dünnyögtem az orrom alatt, majd kimentünk a lakásból. Kevin bezárta az ajtót, majd Eli mellé ment, és indultunk. Én közvetlenül mögöttük voltam, mert azért nem akartam magamból kutyakaját csinálni; és bár Eli haragudott rám, folyton hátranézett, hogy megvagyok-e még. Legalább attól nem kellett félnem, hogy hagy meghalni.
   Fél órát sétáltunk, amikor odaértünk a cirkuszhoz. Apa, mikor még kicsi voltam, rengetegszer vitt el. Bár a Los Angeles-i cirkusz tízszer ekkora volt, mégis megörültem neki, mert rengeteg szép emlék futott át az agyamon.
   - Keressük meg Minhoékat - dobta fel az ötletet Hoon, aztán mind elindultunk egy kis utca felé. Csórikám épp ott sírt Minho vállán, mire Kevin odasietett, de kiderült, hogy csak meghatódott.
    A produkció fantasztikus volt, a korábbi vitára már nem is emlékeztem, mert folyton csak röhögtünk Elijal. Ő elkezdte kiparodizálni a bohócokat, én pedig folytattam. Tényleg eszméletlenül jól éreztem magam. Aztán megláttam, ahogy egyre jobban fogy a távolság Key és Minho között, és abbahagytam a röhögést. Ez Izomkának is feltűnt, és gyorsan megköszörülte a torkát, mire szétrebbentek.
Hazafele Minho folyamatosan Csórikám kezét fogta, és mikor elköszöntünk volna, ő még maradt. Pár lépéssel arrébb álltunk mi is, ezért hallani is hallottunk mindent; de amikor lekapta Keyt, döbbenten néztünk össze.
   - Csak mondd, hogy megpróbáljuk, kérlek - mondta, és összedöntötték a homlokukat. Türelmetlenül vártam a választ.
   - Na, menjünk - karolta át a vállam Hoon, és elinvitált a helyszínről. A többiek is mögöttünk jöttek.
   - Na, mi a helyzet a negyedben? - lépett mellém Kiseop.
  - Nekem... nem megy. Azon vagyok, hogy holnap visszacserélem az egészet. Nekem nem megy ez a változás - vallottam be őszintén.
   - Tudod, ha feladod, akkor nem is fog menni. A változás nem egyik napról a másikra megy, hanem idő kell hozzá, és rengeteg akarat. Na, meg hozzáállás kérdése is. Ne úgy tekints rájuk, hogy csórik, és ezért utálod őket. Jelenleg te is az vagy, tehát veled egyrangúak. Beszélgessetek, segíts nekik, és jobb lesz - veregetett hátba, majd megállt.

   - Megpróbálom - mosolyogtam rá őszintén.
   - Remek. Na, srácok, én itt megállok. Jó éjt! - pacsizott le mindenkivel, majd elment.
   Csendben sétáltam hazafelé, és csak annyit akartam, hogy lefeküdhessek aludni. Fárasztó nap volt, és a cirkusz is lehúzta az energiám. Ezért az első dolgom az volt, hogy bevetődtem az ágyba. A gond az volt, hogy nem tudtam aludni, mert először Eli és Kiseop szavain gondolkoztam, aztán megjelent Minho és Key is. Valamiért idegesített, hogy nem tudtam meg a választ, pedig kíváncsi voltam rá.
Mivel egy óra forgolódás után sem aludtam el, úgy döntöttem, hogy kiülök a nappaliba. Halkan nyitottam ki az ajtót, és osontam kifele.
   - Na, mi van, nem megy az alvás? - kérdezte suttogva Eli a fotelből, mire nekem kisebb szívrohamom lett az ijedtségtől.
  - Nem tudok - vágódtam le a kanapéra. Hosszú percekig csendben voltunk. Már azt hittem, elaludt, amikor megszólalt.
  - Bocs a korábbiért, kicsit elragadtattam magam, de féltem Kibumot. Nem akarom, hogy Minho megbántsa valamivel. Key olyan, mint a testvérem, ráadásul Kevinnek egy rettentően fontos személy az életében. Nem akarom, hogy baja essen - mondta halkan, és teljesen más hangszínnel, mint ahogy addig beszélt velem.
   - Részben igazad volt, de mindenképp meg akarok változni. Meg kell tennem, ahhoz, hogy rendes életet élhessek. Nektek alig van valamitek, mégis boldogok vagytok, mert ott vagytok egymásnak; számíthattok a másikra, de én nem tudok, nincs kire.
  - Persze, hogy nincs, mivel lenézel mindenkit, beszólsz mindenkinek. Így nem is fognak szóba állni veled. Nézd meg Keyt. Csóró, és az iskolában is mindenki megtalálja, ha csesztetni akarnak valakit, mégis pozitívan áll az emberekhez. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen rendes is tud lenni, de ezerszer jobban tetszett ez az énje, mint a délutáni. Ott komolyan megijedtem tőle. De - mint kiderült - neki is több oldala van, hisz’ tök jól el lehet beszélgetni vele, csak be kéne fognom a szám.
Egy újabb csend következett, én pedig nem túlzottan emlékszem másra, mert elaludtam.

   Meglepő módon nem csörgött a telefonom ötkor, tehát... elaludtam. Ijedten ugrottam fel, és rohantam is a szobámba felöltözni, majd a konyhába.
   - Jonghyun... - kezdte el Eli, de belé fojtottam a szót.
   - Hagyj, Eli, elaludtam. Ki fogják rúgni Keyt, ő megölet engem a többi csórival, szóval futok a melóba - hadartam el cipőhúzás közben.
   - Dínó...
   - Ne most, Kevin, elkések!
   - Jonghyun!
  - Kevin, hagyd... Várj, te nem dolgozol? - álltam meg egy helyben, mire mindketten hangos röhögésben törtek ki.
   - Hát, ezt próbáltam közölni, de nem hagytad. Már csak pénteken és szombaton megyünk, most pihenőnapunk van - közölte két harapás között. Nagyokat pislogva néztem rájuk, majd levettem a fél pár cipőt, amit felhúztam.
   - Elmentem aludni - integettem nekik, és bementem a szobába. Nemsokára újra el is aludtam.

11.RÉSZ

Key POV

     Először csak unottan nézegettem a kirakatokat, mert nem érdekeltek a ruhák. Hatszázezer Won. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg annyi pénzem van. Jonghyun egy év alatt több, mint hétmillió Wont kap zsebpénznek. Hihetetlen.
- Erre - ragadta meg a karom Yong, és rántott be az egyik üzletbe, ami hatalmas volt, telis-tele ruhákkal. Még időm se volt körbenézni, mert hirtelen egy halom ruha került a kezembe.
- Ezt mind? - kérdeztem a fejemmel a kisebb kupacra mutatva, mire ő bólintott. Egy nagy sóhaj kíséretében bementem a fülkébe, és felakasztgattam a ruhákat. Négy különböző farmer, hat felső és három pulcsi lógott a fogasokon. Unottan akasztottam le egy fehér farmert, meg egy fekete pólót, és magamra húztam őket.
Párszor megnéztem magam az egész alakos tükörben, és nem is volt annyira rossz, csak kicsit furán éreztem magam azokban a drága holmikban. Még mindig úgy gondoltam, hogy én nem járhatok ilyen ruhákban. Nem azért, mert rosszul álltak, hanem mert ellenkezett az elvemmel, miszerint csak azzal vágjon fel az ember, amiért megdolgozott. Márpedig én ezekért a ruhákért az ujjamat sem mozdítottam meg. Sőt, én még csak nem is szenvedek annyira, Jonghyunnak sokkal rosszabb körülményeket kell elviselni.

- Na, kijössz végre? - hallottam meg Yong hangját az ajtó mögül. Kelletlenül léptem ki a fülkéből.
- Itt vagyok - mondtam unottan.
- Nem rossz, de ez a felső nem a te eseted. Húzd fel a rózsaszín inget - tolt vissza, és rám csukta az ajtót. Levettem a pólót, majd felhúztam, amit mondott, és igaza volt. Sokkal jobban illett hozzám, és még jól is állt. Igazából nagyon megtetszett. Mosollyal az arcomon léptem ki, és ő is elmosolyodott.
- Ez jobb? - kérdeztem rá körbefordulva, mint egy kislány.
- Sokkal jobb - igazította meg a gallérom.
Délután a vásárlás egyre jobb lett. Yongnak eszméletlenül jó ízlése van. Mindig a legjobb összeállításokat adta a kezembe, és egy kettő kivételével az összes tökéletes volt. Végül rengeteg szatyorral hagytuk el a plázát, ami nem kis összegbe került, pedig így is csak a felét vettük meg annak, amit Yong akart.
Este értünk haza. Vacsora előtt még elpakoltam az újdonsült ruháimat, és le is zuhanyoztam. Az étel megint finom volt, főleg Yonggal, aki sokat mesélt, és jókat nevettünk közben. Érdekes módon Dínó egyszer sem került szóba, pedig már nagyon vártam, hogy megtudjak róla pár dolgot.
- Yong... mesélnél Jonghyunról is? - kérdeztem félénken, mert nem voltam biztos benne, hogy szabad-e neki. Egy pillanatra megállt a villa a kezében, és elgondolkozott.
- Holnap mesélek róla is - felelte, majd felállt az asztaltól, és kiment a konyhába. Olyan érzésem volt, hogy nem nagyon akar beszélni róla. Nem erőltettem, mert nem volt jogom hozzá. Jonghyun élete nem igazán tartozik rám, de ha megtudnék néhány dolgot, akkor könnyebben tudnék segíteni neki.
Elég korán, már kilenckor ágyban voltam; aludni viszont nem tudtam.  A második éjszakámat töltöttem a barátaimtól külön, és nagyon hiányoztak. Főleg Kevin. Annyira egyedül éreztem magam nélküle, nem volt kivel nevetni és szomorkodni, egyedül kellett aludnom és... és baromi magányos lettem.
Már majdnem elaludtam, amikor valami hangosan csengeni kezdett mellettem. Ijedten ugrottam fel az ágyban, és kapcsoltam lámpát. A telefon csengett. Ránéztem az órára, ami majdnem éjfélt mutatott.
- Igen, tessék? - szóltam bele.
- Kibum, a haverjaid nem hagytak nekem vacsorát, és baromi éhes vagyok - hadarta el idegesen Jonghyun a vonal másik végén.
- Miért van olyan érzésem, hogy nem segítettél a kaja elkészítésében?- kérdeztem egy sóhajtás után. Igen, a fiúk ilyenek, ha nem segítesz, nincs kaja.
- Egész nap abban a retek étteremben dolgoztam, majdnem kirúgtak, de maradtam, mert nem akarok keresztbe tenni neked. Viszont most jössz egy szívességgel - közölte teljesen nyugodtan. Még én tartozok neki szívességgel, mert a melóhelyemmel játszadozik? Ez megzakkant, komolyan mondom...
- Jonghyun, ha elvesztem az állásom, én rád uszítom az egész negyedet, és megkérem őket, hogy kínozzanak halálra - sziszegtem mérgesen.
- Rendben, de most éhes vagyok, ember - dünnyögött tovább.
- Van a konyhában egy ajtó, az a spájz. Eli tuti tett el neked kaját egy szép levéllel együtt - igazítottam útba unottan.
- Remek, kösz. - És bontotta is a vonalat.
- Neked is jó éjt, tuskó - motyogtam a süket telefonnak, majd visszaraktam a helyére, és lefeküdtem aludni.

Reggel megint későn ébredtem, de mikor lementem az étkezőbe, nem volt reggeli, csak Yong ült az asztalnál.
- Jó reggelt - köszöntöttem illedelmesen.
- Jó reggelt. Gyere - állt fel a helyéről, és az udvar felé vette az irányt. Szó nélkül követtem ki, ahol szépen meg volt terítve a reggelihez. Mindketten leültünk, és nekiláttunk az evésnek. Egyikünk sem szólalt meg, és ez kezdett kicsit kínos lenni. Végül szerencsére ő volt az, aki megtörte a csendet.
- Na, hogy érzed magad itt? - nézett fel a tányérjáról. Nem épp erre a kérdésre számítottam, de legalább beszéltünk.
- Nem tudom, nincs baj, csak hiányoznak a fiúk. Olyan rossz, hogy két napja nem láttam őket - vallottam be az igazat.
- Hát, menj el az étterembe, ott láthatod Kevint - vágta rá egyből a választ.
 - Akkor elmegyünk ma? - vigyorogtam rá boldogan, de ő csak komolyan fürkészte az arcom.
- Miért van az, hogy te ennyire boldog vagy, pedig alig tudtok megélni? - tette fel a kérdést, de inkább csak úgy magának, mintsem nekem. - Tudod, régen én is szegény voltam, de nem annyira, mint te. Mégis minden nap hisztiztem, ha nem kaptam meg valamit, ahelyett, hogy tettem is volna valamit érte. Ti meg kiteszitek a lelketeket is azért, hogy jobb életetek legyen, közben mégis boldogok vagytok. Hogy lehet ez? - emelte rám a tekintetét. Yong szegény volt? Ez nagyon meglepett, a kérdésével együtt.
- Azért, mert attól, hogy sajnáltatjuk magunkat, még nem leszünk előrébb. Mindig keményen dolgozunk, hogy egyszer ki tudjunk szakadni ebből a környezetből, de ezt lehet vidáman is. Nem azt mondom, hogy mi nem szoktunk rinyálni, mert deeee, nagyon is szoktunk. Mi is szenvedünk, és néha összeomlunk a súlyok alatt, de nem vagyunk egyedül. Ott vannak a barátok, és a negyed egy része is. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, akik segítik egymást - mondtam elszontyolodva, mert valahogy így még jobban hiányoztak a többiek, de nem mehettem haza. Megígértem Dínónak, hogy segítek neki és betartom az ígéretem.
- Tudod, Jonghyunnak is voltak barátai Los Angelesben. Rengeteg barátja, de ahogy kezdett egyre bunkóbb lenni, úgy pártoltak el tőle. Egyre jobban lenézte az embereket, mert neki rengeteg pénze volt. Szóba se állt olyanokkal, akik nem voltak vele egyenrangúak, és a szegényeket is folyamatosan szidta. Ez részben a szülei hibája, mert ahelyett, hogy foglalkoztak volna vele, inkább pénzzel tömték a zsebét. Viszont a kegyelemdöfést neki is egy számára fontos személy adta meg. - Elgondolkozva beleivott a kávéjába, majd rám nézett.
Nem tudtam mit mondani, megdöbbentett a hír, hogy valaki képes volt ártani Jjongnak. Bár, ha bunkózott, akkor nem csoda. Rettentően furdalta az oldalam a kíváncsiság, de tudtam, hogy Yong ennél többet nem fog nekem mondani.


Jonghyun POV

Bosszúsan indultam vissza a szobámba. Éhes voltam, nekem ennem kellett. Pár perc káromkodás után elővettem a telefonom, és kikerestem csórikám szobájának a telefonszámát. Igen, minden szobának külön telefonszáma van, hogy ha vendég van, és este keresik, ne verje fel az egész házat. Amint felvette a telefont, elhadartam neki a bajom, és az is kicsúszott a számon, hogy majdnem kirúgtak; erre ő megfenyegetett. Miután elmondta, hol a kaja, kinyomtam a telefont, és a konyhába siettem, onnan meg a spájzba. Tényleg ott volt egy tányér kaja, rajta egy papírral. A kaját betettem a mikróba, közben széthajtogattam a levelet.
Gratulálok, Key nélkül most nem ennél. Előre szólok, nem lesz legközelebb. Vagy csinálsz valamit, vagy nem eszel.
Gyorsan belapátoltam a vacsit, majd visszamentem aludni. Sajnos nagyon gyorsan reggel lett. Elmentem fürdeni, utána pedig zombiként totyogtam ki a konyhába. Eli elröhögte magát, és a kezembe nyomott egy szendvicset, majd végigsimított Kevin hátán, és lelépett. 
- Hova rohant? – kérdeztem, miközben beleharaptam a szendvicsembe.
- Három idősebb belekötött egy srácba. Megpróbálja elintézni a dolgot, hogy ne legyen belőle vérontás - mondta nyugodtan Kevin, mintha csak azt közölte volna, hogy este tojás lesz a vacsora. Mondjuk, ők már lehet, hogy megszokták a verekedéseket és a gyilkolásokat, de én nagyon nem.
- Halt már meg valaki? - tettem fel neki a kérdést. Egy ideig elgondolkozott.
- Igen, volt már pár nagyképű gazdag, akik bejöttek, és nem mentek ki többet. Mondjuk, ok nélkül még nem ölt meg senki senkit - vonta meg a vállát, majd eltette a tányérját a mosogatóba. Én is megtettem ugyanezt, majd felöltöztünk, és mentünk megint dolgozni.
Rettentően elfáradtam már az első óra után. Iszonyatosan nagy forgalom volt az étteremben, más szóval telt ház. Még el se ment a vendég, már a helyén volt a következő. Kevin szerencsére könnyített a helyzetemen, mert nekem csak fel kellett írnom a rendeléseket, míg ő kivitte őket. Szó szerint megállás nélkül rohangáltam egyik asztaltól a másikhoz. Tizenegy körül kicsit lassult a tempó, és volt egy pár percnyi szusszanási időnk. Kev a főnökkel beszélgetett, én meg a pultot támasztottam, amikor megjelentek Eliék. A főnök és Kev odamentek, majd váltottak pár szót; végül hangos nevetésben törtek ki. Majd megint megszólalt a vendéget jelző csengő.
Unottan emeltem fel a fejem, és készültem kimenni az asztalhoz, hogy rendelést vegyek fel, amikor megláttam, ki az. A vendég nem más volt, mint a drágalátos csórikám. Csak épp más csomagolásban. Egy fehér farmer és egy rózsaszín rövid ujjú ing volt rajta, ami baromi jól állt neki. Persze, a többiek is egyből kiszúrták, hogy ott van, így mind lerohanták. Kevin még szipogott is párat, Minho meg hosszasan ölelte. És még nem jön be neki Key, mi? Etessen mást!
- Milyen jól nézel ki, nagyon jól áll - dicsérte meg Minho és Kevin, Eli csak mosolyogva nézte a jelenetet.
- Key, annyira hiányzol - veregette vállon a főnök, mire csak bólintott egy kicsit.
- Én is itt vagyok ám - motyogtam az orrom alatt, de meghallották, mert felém fordultak.
- Igaz, egy kibimbapot szeretnék, és egy kólát - nézett rám tök komolyan, majd elröhögte magát.
- Te sem vagy rossz, csak tányér ne kerüljön a kezeid közé - folytatta a viccelődést a főnök. Vágtam egy vigyorgó fejet, majd arrébb mentem, és onnan figyeltem őket. Key végig Kev mellett állt és átkarolta a derekát. Boldogok voltak, pont mint a szobájában lévő képeken. Talán soha nem értem meg, hogy miért. A lényeg, hogy azok voltak... mindannyian.
Én mért nem lehetek az? Miért kellett mindennek így történnie? Miért kell szenvednem, és miért nem lehetek én is olyan boldog, mint ők? Pedig csak ezt az egyet szeretném, hogy minden olyan legyen, mint négy évvel ezelőtt, amikor még mi is boldogan nevetgéltünk együtt. Amikor a karácsonyt nem egyedül töltöttem, hanem a családdal és barátokkal. Vagy amikor a tengerparton nyaraltunk, és egész nap ökörködtünk. Én ezt szeretném, újra bekerülni egy családba.
- Jonghyun, vigyél Keynek egy narancslevet - utasított Kevin. Levettem egy poharat, megtöltöttem, és kivittem az asztalhoz, ahol már egyedül ült. Észre sem vettem, hogy a többiek leléptek.
- Tessék - tettem le a poharat elé, de megütötte az orrom a finom illata. Nem tudom, hogy Yong vagy ő választotta-e a parfümöt, de nagyon eltalálta.
- Köszönöm. Minden rendben? - kérdezte a pohárral játszadozva. Látszott rajta, hogy zavarban van, csak azt nem értettem, minek.
- Persze, mért ne lenne? Tök jól elvagyok, nem látszik? - hadartam le neki az egészet cinikusan. Egy pillanatra elnevette magát, de egyből vissza is váltott komolyra. Fura, de észrevettem, hogy nem csak nekem nem tetszik ez a csere dolog. De neki miért nem? Hisz gazdag, megkaphat bármit, amit akar, mégis úgy ül ott, mint aki nem érzi jól magát.
- Nem, inkább olyan, mintha azt várnád, hogy azt mondjam, cseréljük vissza a dolgokat - emelte fel a fejét, hogy rám tudjon nézni. Megadta a lehetőséget, hogy dönthessek, mit akarok. Csakhogy nem tudtam. Legszívesebben tényleg mentem volna haza, és élveztem volna a saját megszokott környezetem, de nem tehettem. Maradnom kellett, mert változtatni akartam az életemen.
- Te se épp úgy nézel ki, mint aki élvezi a helyzetet - tértem ki a válaszadás elől. Ő is csak hümmögött egyet, de nem mondott semmit. Egyikünk se akarta bevallani, hogy igazából nem tetszik az, ahogy a másik él. Én túl büszke voltam hozzá, ő pedig nem akart panaszkodni.
- Itt a bibimbapod, Key, minden rendben? - kérdezte meg  Kev is, mire mindketten ránéztünk, és bólogatni kezdtünk.
- Nincs semmi baj - felelte csórikám, mire  ő vállat vont, és elment.
- Visszamegyek dolgozni, jó étvágyat - löktem el magam a széktől, aminek addig támaszkodtam. A továbbiakban már csak néha néztem felé, ahogy komoran eszegeti a kaját.
- Hééj, Kibum, gyeree! Mutatok valamit! - sietett be Minho az ajtón.
- Hova? - tette le a villát Key.
- Csak gyere velem - fogta meg finoman a kezét, és úgy sétáltak ki az étteremből. Mit akar neki mutatni, és miért kézen fogva kellett kivezetni innen? Engem meg mi a francért érdekel ez a dolog?
Szerencsére a délután is gyorsan telt el. Megint hullafáradtan estem be az ajtón. Kevin előtt még gyorsan elmentem zuhanyozni, majd kimentem a konyhába. Érdekes módon csak Eli volt ott, ami nem meglepő. Hoont nem is láttam egész nap, Minho meg még biztos Key-vel van.
- Vágd össze a répát!- hallottam meg izomagy hangját, aki még csak hátra sem nézett. Odabattyogtam mellé, és a kezembe vettem a kést, meg egy répát. Össze kell vágni... de mire? Kockára, vagy karikára, esetleg csak félbe?
- Karika - súgta a fülembe Kev, amitől megijedtem egy pillanatra. Hátrafordultam, mire kacsintott egyet, és ment is ki a nappaliba. Eli nem vett észre semmit az egészből, csak folytatta, amit addig csinált. Elkezdtem vágni a répát, és nem is ment olyan rosszul.
- Gratulálok, legalább répát már tudsz aprítani. Utána jöhet a hagyma is - mutatott az említett zöldségre Izomka. Szó nélkül nekiálltam annak is, csak hát, egy gond volt; az a kis vacak csípte a szemem, ráadásul az orrom is folyni kezdett. Össze-vissza szipogtam, és törölgettem a szemem, ami Elinak kifejezetten tetszett, mert láttam, hogy folyamatosan mozog a válla a röhögéstől.
- Nem hiszem, hogy ilyen vicces lenne! - háborodtam fel, és kifújtam  az orrom.
- Megérdemled, tegnap nem segítettél, ma pótolod - nevetett tovább. Kész kínzás az életem emellett a fazon mellett.

10. RÉSZ

Key POV

    Az első délutánom abból állt, hogy Yong folytatta az idegenvezetést a villában. Megmutatta a jakuzzit, a szaunát, a konditermet és még a külső-belső medencét is. Hát, az eszméletlen volt.  Az egyik fele a házban volt, a másik pedig az udvaron; és csak egy üvegfal választotta el a kettőt egymástól.  Nagyon tetszett.

   Vacsora előtt, még gyors használatba vettem a saját  fürdőszobámat. Elképzelni is nehéz volt, hogy csak az enyém, és senkivel nem kellett osztoznom rajta.

Épp kiléptem a szobámba, amikor Yong megjelent.
   - Kész a vacsora, lejössz enni, vagy szeretnéd, ha felhozná valaki? - kérdezte komoly arckifejezéssel.
   - Öhmm... én lemegyek - válaszoltam félénken, közben pedig azon járt a fejem, hogy még sosem ettem szobában. Mondjuk, azért van az étkező, hogy ott együnk, nem pedig ahol alszunk.
   - Akkor gyere - mondta mosolyogva, mire utána indultam. A hatalmas asztal tele volt pakolva finom kajákkal, de csak egy teríték volt.
   - Egyedül kell ennem? - néztem rá ijedten.
   - Mivel más nincs itt, ezért igen. - A hír hallatán elment a jókedvem. Otthon soha nem ettem egyedül. Régen apával, majd Kevinnel és a fiúkkal együtt ültem asztalhoz, de sosem egyedül. Hirtelen nagyon kezdtek hiányozni a srácok. - Valami baj van? - fogta meg a vállam Yong.
   - Én... nem szeretek egyedül enni - hajtottam le a fejem szomorúan. - Maga nem ehet velem?- kérdeztem utolsó mentsvárként.
   - Nem szoktunk a ház urával enni. Jonghyunt nem zavarja, hogy egyedül eszik - vágta rá azonnal a választ.
   - De én nem ő vagyok, szóval enne velem? - Egy pillanatra elgondolkozott, végül beleegyezően bólintott.
   - Viszont kérlek, tegezz, nem vagyok vénember, okés? - nézett rám morcosan, majd elnevettük magunk.
   A vacsora vele már sokkal jobban telt el. Sokat kérdezett rólam, és én is sok mindent megtudtam. Még csak negyvenhárom éves lesz, nyolc nap múlva. Az apukája két éve meghalt, az anyukája pedig egy idősek otthonában lakik. Jonghyun elvileg felajánlotta neki, hogy költözzön ide, de a néni nem akart. Yong pedig a munkája miatt nem tudna gondoskodni róla; bár általában amíg Dínó suliban van, el szokott menni hozzá, mert hiányzik neki.  Nagyon jó fej pasi.
   Olyan jól elbeszélgettünk, hogy majdnem éjfélkor kerültem ágyba. Elképesztően jó érzés volt befeküdni a puha, frissen mosott ágyneműbe. Annyira kényelmes volt, hogy azt szavakkal elmondani sem lehet.

   Reggel fura módon, de kipihentnek éreztem magam. Egy ideig nem értettem, hogyan lehetséges; de mikor ránéztem az órára, és az tíz óra tizenkét percet mutatott, megértettem mindent. Nagyon régen aludtam már ilyen sokat, és rettentően jól esett.
Pár perc lustálkodás után végre kikászálódtam az ágyból. Elmentem a fürdőbe, majd lementem az étkezőbe. Az asztal megint meg volt terítve,  már két személyre. Még csak épp leültem, mikor Yong is megjelent.
   - Jó reggelt, hogy aludtál? - kérdezte mosolyogva.
   - Köszönöm, jól - motyogtam, miután lenyeltem a narancslevemet.
   - Ma kocsikázunk egy kicsit, rendben? Veszünk pár új cuccot neked, mert ha itt laksz, akkor nem járhatsz ilyen ruhákban - mutatott végig rajtam. Nagyokat pislogva néztem rá, majd magamra. Nem mondom, hogy a ruháim tökéletes állapotban voltak, de azért annyira vészesek sem.
   - Szerintem nem kell... - kezdtem bele, mire közbevágott.
   - De igen, és nem tűrök ellentmondást - emelte fel a kezét, belém fojtva a szót.

   A reggeli befejezése után Yong felvitt az emeletre, egyenesen Jonghyun szobájához. Már menet közben elképzeltem egy tökre kupis szobát, amiben szanaszét fekszenek a ruhák, és az ágy sincs bevetve. Ismét csalódnom kellett. A szobájában mindennek megvolt a maga helye, még egy papírzsepi sem volt a földön. Lehet, hogy a szobalányok kitakarították. A szobában a fekete és a szürke dominált a leginkább, mégsem volt gyászos hangulatú. Yong nagy léptekkel átvágott a szobán, és bement az egyik ajtón.
   - Key, gyere már - szólt ki hangosan, mire bementem utána. Az ajtó mögött egy kész gardróbszoba foglalt helyet, telis tele ruhákkal. Minden megtalálható volt benne. - Húzd fel őket, tíz perc múlva az udvaron várlak - nyomott a kezembe egy farmert, egy pólót és egy dzsekit, majd elment. Kis hezitálás után felvettem mindent, és még nem is álltak rosszul.
Kifelé menet megakadt a szemem pár képen, amin Jjong volt a szüleivel, barátaival. Olyan boldognak tűnt a képeken, mostanra viszont olyan lett, mint egy sárkány. Szívesebben megismertem volna akkor, amikor még normális volt és nem zakkant.
   Ma már egy másik autóban ültem, és haladtunk a pláza felé. Az úton nem beszéltünk, Yong az utat figyelte, én pedig hol jobbra, hol balra kaptam a fejem. Egyszer se voltam még a centrumban, ezért nagyon tetszett a látvány. A hatalmas épületek, a sok ember, és a virággal borított füves részek mind elnyerték a tetszésemet. Az utunk befejeztét egy sötét mélygarázs jelezte, ahova begurultunk az autóval. Yong kinyitotta nekem az ajtót, majd egymás mellett elindultunk a mozgólépcsőn felfelé.

   Rengeteg ember, rengeteg kirakat, rengeteg ruha és rengeteg pénz. Elsőnek ezek a dolgok futottak át a fejemen, amikor felértünk. Hirtelen annyira nem is tetszett. Kétségbeesetten néztem körbe, és úgy éreztem, én nem vagyok odavaló. Az puccos plázákba a gazdagok járnak, mint Jjong, de én nem voltam az.
   - Menjünk innen Yong, nekem ez nem tetszik - mondtam feszengve mellette.
   - Nyugodj meg. Most gazdag vagy, szokj hozzá. Hidd el, annyi pénzed van, hogy a fél plázát megvásárolhatnád - veregetett vigyorogva hátba. Rengeteg pénz, nekem? Jjong zsebpénze olyan sok lenne?
   - Mennyi az a rengeteg? - kérdeztem rá kíváncsian, mire elmosolyodott, és a fülemhez hajolt.
   - Hatszázezer Won - súgta meg halkan a választ.
   - Mennyiiiiiii? - sikítottam fel hangosan, mire a körülöttünk álló emberek mind ránk néztek. Yong zavarában a tarkóját vakarászta, én meg hitetlenkedve bámultam rá. Annyi pénzt életemben nem láttam, erre hirtelen a kezeim közé kerül.
   - Induljunk, Key - tolt meg finoman hátulról, mire lépkedni kezdtem. Viszont hiába volt annyi pénzem, a vásárláshoz még mindig nem volt nagy kedvem, de Yong tovább lökdösött előre. Hosszú nap elé néztem.

Jonghyun POV

   Minho nagyra nyílt szemekkel nézett Hoonra, majd Elira.
   - Ti nem vagytok normálisak. A gazdag gyereknek több esélye lenne Keynél, mint nekem. Meg különben is, miért tetszene? - hadarta el egy szuszra az egészet. Még a hülye is észrevette volna, hogy hazudik, de látszólag nem foglalkoztak vele a többiek, mert nem kérdeztek többet. Key is észrevette már, mert zavarban volt a közelében. De az is lehet, hogy neki is tetszik. Nem lennének szép pár, nem illenek össze.
   - Jonghyun, figyelnél már! - ordított rám Kevin, mire hirtelen felé kaptam a fejem, és bevágtam a szekrényajtó sarkába.
   - A ro... francba is - kaptam oda a kezem a fájó ponthoz, és magamban elmondtam mindenkit mindennek. A nappaliban ülők mind röhögtek rajtam, Kevin viszont ijedt fejjel bámult rám. Látszott, hogy miért ő volt Key legjobb barátja, mert neki volt szíve. - Nincs semmi gáz - erőltettem vigyort a képemre, majd kivettem a tányért a kezéből, hogy eltöröljem, de kiesett a kezemből, és eltört.
   - Menj, feküdj le, majd megcsinálom. Holnap amúgy is melózunk. Korán kelünk - vette ki a rongyot a kezemből.
   - Mennyire korán? - kérdeztem lehangoltan.
   - Ötkor - kiáltotta el magát hangosan Eli.
   - Ez valami vicc, ugye? Az étterem csak hétkor nyit ki - akadtam ki teljesen jogosan. Minek menjek oda majdnem két órával nyitás előtt? Elég lenne öt perccel előtte beesni.
   - Azért, mert előtte le kell pakolni a székeket, letörölni az asztalokat, felsöpörni, felmosni, megteríteni, és még sok minden - sorolta Kevin egyhuzamban a dolgokat, én pedig próbáltam semleges arcot vágni.
   - Remek… Jó éjt - köszöntem el tőle. Berontottam a szobába a fürdős cuccomért, majd a fürdőbe mentem, ami hát, hadd ne mondjam, mennyire nem tetszett. Az én fürdőm ahhoz képest tízcsillagosnak számított, de mit vártam egy ilyen putri helyen… Gyorsan levetkőztem, és papucsostul beálltam a zuhanyzóba. Próbáltam minél gyorsabban végezni a tisztálkodással, ami nem is volt nehéz, köszönhetően a langyos víznek.
   Miután végeztem, becsaptam magam után az ajtót, és belevágódtam az ágyba. Teljesen magamra húztam a takarót, és mélyet szippantottam csórikám illatából, ami kifejezetten nem is volt annyira rossz.

   Öt óra... öt órakor csörgött az a retek óra. Nagyot sóhajtva csaptam rá egy hatalmasat, majd visszahúztam a fejemre a takarót. Visszaaludni viszont esélyem sem volt, mert Kevin megjelent, és kirázott az ágyból. Kómásan másztam el a fürdőig, ahol fogat mostam, meg elintéztem a szükséges dolgaimat.
   Fél hatkor már az öltözőben voltunk. Irtó cikin néztem ki a pincér ruhában. Annyira gázos volt a dolog, hogy az hihetetlen.  Kevin pillanatok alatt elkészült, és már ment is a dolgára. Én még egy kicsit szöszmötöltem, hogy minél később kelljen nekiállnom a melónak. Sajnos hosszú ideig nem húzhattam az időt, ezért kimentem a pulthoz. A főnök elmondott egy csomó dolgot, amit meg kellett csinálnom. Okés... söpörni tudtam, meg a székeket is leszedtem; de az asztalokat, a pultot, és a felmosást meghagytam Kevinnek. Elfáradtam, és semmi kedvem nem volt már dolgozni többet aznap. Közben a Kev is káromkodott egyszer-kétszer, és mérgesen csapkodott is. Viszont mikor hétkor kinyitottunk, mosolyt varázsolt az arcára, mintha semmi nem történt volna.
    Az első pár órában csak pár vendég volt, akiket ő szolgált ki, és csak álltam egy helyben, vagy ültem. Délben megnőtt a forgalom, és teltház lett. Bánatomra nekem is be kellett segítenem, de baromi nehéz volt. Míg Kev három tányért is kivitt egyszerre, addig én az egynek is nagyon örültem. A munkaidő feléig már négy tányért eltörtem, és hat vendéggel összevesztem, mert rossz kaját vittem ki. Persze, Eliék is ott voltak, és jót szórakoztak rajtam.
   - Jonghyun, megértem, hogy ez új neked, de ajánlom, hogy szedd össze magad. Több kárt csináltál, mint hasznot - mondta a főnök kissé megemelt hangnemmel.
   - Nem vagyok pincér, mégis honnan kéne tudnom, hogyan mennek itt a dolgok? - feleltem flegmán.  Elegem volt az egész hülye munkából, kit izgat, ha kirúgnak?
   - Akkor menj el innen. Ha nem is akarsz megfelelni, akkor nem is fogsz - mutatott az ajtó felé.
   - Főnök, ne rúgja ki! Bele fog jönni! - szólt közbe kétségbeesetten Kevin.
   - Dehogy maradok itt - tettem le a tálcát a pultra.
   - Még szép, hogy maradsz. Te találtad ki ezt a csere dolgot, akkor most viseld is a következményeket! - fogta meg erősen a vállam Eli.
   - Te ebbe ne szólj bele, ehhez semmi közöd sincs. Neked csak az életemet kell védd - sziszegtem a fogaim között, és lefejtettem a kezét  magamról.
   - Ide figyelj, te elkényeztetett gyökér! Ez Kibum munkahelye! Ha kirúgatod magad, akkor ezzel őt rúgatod ki. Felfogtad azzal az elcsökevényesedett agyaddal, hogy ő ebből él? Nem kapja a segge alá a pénzt, ha kirúgják, akkor neki annyi, érted, marha? - nézett idegesen a szemeimbe. Igazat mondott, elfelejtettem, hogy helyette dolgozok. De ez a munkahely rémes. Alig kapnak pénz, pedig egész nap ugrálnak.
   - Srácok, hagyjátok abba! - csillapította le Kev Izomkát. Érdekes, rá egyből hallgat… Tutira van köztük valami. – Jonghyun, te meg maradj, kérlek, Keynek ez az egyetlen esélye, hogy kitörjön a mostani életéből, ne vedd el tőle - súgta oda halkan, majd folytatta a munkáját.
   - Elnézést - hajoltam meg félig és mentem vissza dolgozni. Nem Eli miatt tettem, nem is Kevin miatt.  Keyért tettem, mert ő is segített elérni a célom, így legalább kiegyenlítem a számlát.

   Irtó lassan jött el a négy óra. Fáradtan estem be a szobámba, és örültem, hogy vége a napnak. A délutánom se volt zökkenőmentes, de próbáltam minél kevesebb dolgot elrontani és összetörni.  Olyannyira kényelmes volt vízszintes pozícióban lenni, hogy elaludtam.

    - Jonghyun, ébresztő, menj segíteni Kevinnek a konyhába - rántotta le rólam a takarót Hoon. Bosszúsan néztem rá, de állta a tekintetem, majd az ajtóra mutatott.
   - Hagyj aludni, okés? Eleget dolgoztam ma! - ültem fel mérgesen, ezután felvettem a takarót, és visszadőltem. Hallottam, ahogy sóhajt egyet, és csukódik az ajtó. Győztes vigyorral az arcomon fordultam a másik irányba.
   - Na, most azonnal tűnjél a konyhába! Kevin is dolgozott, és nem halt bele. Mit hittél, hogy majd a munka miatt nem kell dolgozz? - jött be üvöltve Izomka. Kinyitottam a fél szemem, majd vállat rántottam, és becsuktam. – Tudod, itt szabályok vannak, haver. Aki nem segít, az nem eszik. Ha nem csinálsz semmit, akkor ma nem vacsorázol - Hangosan becsapta maga után az ajtót. Nem foglalkozva a dologgal aludtam tovább. Később arra riadtam fel, hogy a hasam hangosat korgott. Kimentem a konyhába kajáért, de a hűtő üres volt. Komolyan nem hagytak nekem kaját, pedig éhes voltam.