9.RÉSZ

Key POV

Elképesztően finom illatok ébresztettek fel reggel. Óvatosan próbáltam kikelni az ágyból Kevin miatt, aki... már nem is feküdt mellettem. Már kezdtem megijedni, hogy ő alkot a konyhában, de mikor eszembe jutott, hogy még egy rántottát sem tud megsütni, megnyugodtam. A gond csak az volt, hogy valaki főzött az én konyhámban. Sietősen kapkodtam magamra a ruháimat és a konyha felé mentem.

- Á, jó reggelt, Kibum, csüccs le enni - Fogta meg Minho a kezem és az asztalhoz húzott, ahol már a többiek is helyet foglaltak; kivéve Elit, aki még a tűzhelynél ügyködött. Ki gondolta volna, hogy még főzni is tud.
- Key, képzeld, Eli ideköltözik - nézett rám boldogan Kevin, mire én csak az említett személy felé néztem, aki kacsintott egyet. Természetesen tudtam, hogy ide fog költözni, hisz’ megbeszéltük a dolgot.
- Hát, ez remek hír! - mondtam mosolyogva, amivel sikerült meglepnem a többieket. Eli közben letett mindenki elé egy tányér rántottát, ami rettentően finom volt.
- Miért érzem azt, hogy a költözésnek köze van Jonghyunhoz? - kérdezte Hoon, mire Eli vágott egy baromi vicces fintort, amin akaratlanul is elröhögtem magam. Életemben nem láttam még ilyen fejet vágni.
- Key, te beteg vagy, hogy nevetsz rajta, vagy csak szimplán megzakkantál? Bár az ötleted után a másodikra tippelek - folytatta a cseszegetést Hoon.
- Szerintem ez mindegy, a lényeg az, hogy jó kedve van végre - szólt rá erélyesebben Minho.
- Neked meg most mi bajod van? Csak szórakoztam - szólt neki vissza ugyanabban a hangnemben.
- Azért költöztem ide, mert hárman könnyebben fizetjük a kiadásokat, de most együnk, mert Key elkésik - zárta le a vitát Eli, mire mind elhallgattak. Nem értettem, mi ütött Minhoba, de egyre furábban viselkedett.
Miután befejeztük a reggelit, Kevin segített becsomagolni. Nem kellett túl sok cuccot vinnem, mivel nem volt sok. Nagyon izgultam, hogy milyen hetek elé nézek, de próbáltam csak a legjobbakra gondolni. A barátaim nélkül viszont nagyon nehéz lesz, hisz’ mi mindig együtt voltunk.
- Idő van, Bum! - ordította el magát Eli, mire kitotyogtam a nappaliba. A srácok mind ott maradtak. Először Hoontól köszöntem el egy gyors öleléssel, majd Eli jött.
- Köszönöm, Kevinre pedig vigyázz, nekem ő a legfontosabb - súgtam a fülébe, hogy a többiek ne hallják, majd megöleltem. Utána Minhohoz mentem, aki próbált mosolyt varázsolni az arcára, de nagyon nem akart sikerülni.
- Ígérd meg, hogy nem változol meg. Tudom, hogy fogunk találkozni, de azért tedd meg ezt nekem, jó? A pénz nem olyan jó, mint gondolod, vigyázz vele, mert elveheti a józan eszed. - Annyira aranyosan mondta, hogy elmosolyodtam, és úgy bújtam hozzá, mint egy kiscica.
- Persze, hogy megígérem - válaszoltam neki halkan, majd áttértem Kevhez, aki csak gyanúsan vigyorgott Minhora.
- Te meg ne szedd szét a házat, és vigyázz Jjongra, Eli képes, és kilöki az ablakon - mondtam nevetve, de közben már könnyezett is a szemem. Nem szerettem búcsúzkodni.- Te pedig költsd el azt a sok pénzt, és használd ki a helyzetet - tolt el magától szipogva.
 Jóval tíz előtt már a megbeszélt helyen voltunk, és még Dínó is időben odaért. Utoljára elköszöntem a srácoktól, Minho pedig közölte, hogy vigyázzak magamra. Szomorúan ültem be az autóba Yong mellé, majd leesett, hogy én még nem is utaztam luxusautóban.
- Minden rendben? - kérdezte, mikor össze-vissza forgolódtam az autóban.
- Iiigen, csak... még nem ültem ilyen szép autóban - vallottam be az igazat, de ő csak nevetett. Elég szimpatikus pasi volt.
- Pedig ez még a legszerényebb autója, a garázsban van Porsche, Bentli, Audi és egy limuzin, na, meg ez a BMW - sorolta fel a márkákat, én meg köpni-nyelni nem tudtam. - Majd megmutatom, mindjárt odaérünk - vette le egy pillanatra a szemét az útról, és kedvesen mosolygott. Mellette nem is éreztem magam olyan rosszul, olyan volt, mintha az apám lenne. Ő is mindig kedvesen mosolygott, mert tudta, hogy azzal meg lehet nyugtatni.

Beérve a villa elé, Yong betartotta az ígéretét, és egyenest a garázshoz mentünk. Láttam már hasonló autókat az úton száguldozni, de még egyszer sem kerültem ilyen közeli kapcsolatba velük. Már majdnem megérintettem az egyiket, mikor visszahúztam a kezem.
- Csak nyugodtan, most te vagy a ház ura, ahhoz nyúlsz, amihez akarsz. – Ezen szavak hallatán bátrabban emeltem fel a kezem, és értem hozzá a gyönyörű szürke Porschehoz. Soha nem voltam valami nagy autómániás, de mindig is szerettem volna megnézni őket közelebbről is. Jjongnak köszönhetően pedig sikerült is.  Ami legjobban lekötötte a figyelmem, az a limuzin volt, még soha nem láttam belülről.

- Ülj be - nyitotta ki nekem Yong az ajtót, pedig csak nézegettem. Ennyire feltűnő lettem volna?
Bent olyan látvány terült elém, hogy azt hittem, csak álom az egész. A kék lámpák hangulatossá tették az egész belső teret, kiemelve az ülések fehér és szürke színét. Egyszerűen nem tudtam mit mondani, csak beleolvadtam az egyik kétszemélyes ülésbe, és ott akartam maradni. Felbecsülhetetlen élmény volt.

Több mint fél óra után eljutottam arra a szintre, hogy a villába is bemenjek. A nappali és az étkező már ismerős volt. Yong persze, megmutatta a konyhát is, ami hát... akkora volt, mint a lakásunk. Utána az emeletre mentünk, ahol megállt az egyik ajtó előtt.
- Parancsolj, ez lesz a szobád - mondta, majd kinyitotta az ajtót. Nem volt extra nagy a szoba, de annál ízlésesebb. A barna minden árnyalata megtalálható volt benne. El se hittem, hogy az én szobám lesz. Lassan lépkedtem befelé, félve, hogy el fog tűnni az egész, és otthon ébredek fel. De amikor megérintettem és éreztem is, akkor megkönnyebbültem, hogy nem csak álom volt. Még csak pár órája voltam ott, de már nagyon jól éreztem magam. Kíváncsi voltam, vajon Dínó hogy bírhatja a strapát.

Jonghyun POV

Szerencsére Eli lehiggadt, és indultunk. Beérve a negyedbe elég furán megbámultak az emberek. Nem voltam még Koreában ilyen lepusztult helyen, és komolyan mondom, rémes volt. A házak majdhogynem összedőltek, a vakolat fele már a földön volt, az ablakok, ajtók nagy része deszkákkal volt beszögelve. Az utca telis-tele volt szeméttel meg kosszal, és néhány helyen még büdös is volt, de nem mertem befogni az orrom, nehogy még jobban magamra vonzzam az ott élők figyelmét.
Ők is ijesztők voltak a rongyos ruháikban. Úgy éreztem magam, mint egy horrorfilmben, ahol a főszereplő arra vár, mikor ugrik neki valaki vagy valami, és öli meg. Szerencsére Minho, Hoon, Kevin és Izomka közre fogtak, így nem féltem annyira. Komolyan ijesztő volt.
- Hééj, nézzétek, egy gazdag pojáca - ordította el magát az egyik, mire mindenki engem nézett. Eli és a fiúk megálltak egy pillanatra, csak azt nem értettem, minek. Ilyenkor futni kéne, nem? 
A sok csóró egyre közelebb ért hozzánk, én pedig bepánikolva húzódtam egyre közelebb a fiúkhoz. Nem vagyok beszari típus, de meghalni sem akartam még.
- Mit keres ez itt, Kyoungjae? - kérdezte az egyik, közben undorral az arcán végignézett rajtam. Eli közelebb húzott magához, és a másik két srác is közelebb lépett.
- A srác velem van, nem ajánlom, hogy hozzányúljatok - közölte vele teljesen higgadtan, mire a srác csak fújtatott egyet.
-  Szerinted hol izgat engem, hogy veled van? - Eli láthatóan ideges lett, mert megfeszültek a vállai, amitől még nagyobbak lettek a karjai.
- A srácnak Key segít, hagyjátok békén, nem lesz vele gond - szólalt meg Kevin, mire az alak furcsa fintort vágott.
- Kibumi... Hogy miért van neki ennyire jó szíve. Na, jó, de csak miatta... nem táncoltatjuk meg - vigyorgott rám... kedvesen, majd elment a többiekkel együtt. Komolyan Keynek nagyobb hatalma van itt, mint Elinak?
- Gyere, mielőtt meggondolják magukat - Lökött meg finoman Hoon, mire gyorsan szedni kezdtem a lábaim. Egy kicsit tisztább területre érve észrevettem, hogy a lakók itt már nem idős felnőttek, hanem fiatalok, maximum huszonöt évesek.
- Itt csak fiatalok vannak?- kérdeztem Kevint.
- Ahham, a legtöbbünknek nincs családja, ezért összeálltunk kisebb csoportokba, hogy könnyebb legyen fizetni a lakbért, meg ilyeneket. - Egy apró bólintással jeleztem, hogy megértettem, majd nézelődtem tovább. Volt pár egészen fiatal gyerek is, alig hat vagy hét évesek. Őket sajnáltam, mert lehetne más életük is, csak rossz helyre születtek. Ilyen undorító körülmények között felnőni nem lehet épp kellemes.
A bámészkodásomból Eli kemény háta zökkentett ki, mert telibe nekimentem.- Ajánlom, hogy figyelj jobban - sziszegte a fogai között.
- Legközelebb közöld, hogy óhajtasz megállni - mosolyogtam rá nem túl kedvesen.
- Megjöttünk - lépett közbe Kevin ismét, megmentve a helyzetet.
Ránéztem az előttem tornyosuló nem túl nagy panel épületre. Ennek is koptak már a falai, de legalább voltak ablakai. Újból megindultam Izomka után, de figyeltem a távolságra, hogy ha megint befékezne, akkor ne menjek neki. A harmadik emeleten álltunk meg, én pedig átkoztam a lépcsőket. Miért nem lehet egy liftet beszereltetni?

A lakásba lépve, nem is tudom... nem az a látvány fogadott, amit elképzeltem. Csóró létükre elég rendezett és tiszta volt. Bár baromi kicsi, és nem is modern, de elfogadható állapotú. A nappali egy kanapéból, két fotelből és egy asztalból állt. A konyha se volt nagy szám.
- Az Kibum szobája, most a tied - mutatott az jobb oldali ajtóra  Eli.
Újra felkaptam a cuccomat, bementem a szobába, és magamra csuktam az ajtót. Vettem egy nagy levegőt, és megállapítottam, hogy a csórikám illatát érzem. Furcsa mód, még örültem is neki valamennyire. Ahelyett, hogy kipakoltam volna, egyből nézelődni kezdtem. A fal egyszerű fehér volt, a bútor alapból barna, de már elég kopottas. Az ágy pedig egy nem túl nagy franciaágy. Leültem a szélére, és pár rugózással megállapítottam, hogy nem túl kényelmes példány.
Később újra felkeltem, és végignéztem a polcokat. Találtam pár családi fotót, olyat, ahol még a szüleivel volt, majd egy olyat, amin talán csak pár éves lehetett, de már nem volt mellette az anyja. A meglepő csak az volt, hogy nevettek a képen. A legutolsó képen a srácokkal volt, meg még pár csórival... különös módon itt is nevettek.
Nem értettem, hogy hogyan tudtak nevetni, mikor ilyen helyen éltek. Semmi okuk nem volt vidámnak lenni, mégis minden egyes képen nevettek, mosolyogtak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
- Normális vagy? Ez nem volt vicces, te elvetemült állat - ordította Hoon, miközben jókat röhögött. Odasétáltam az ajtóhoz, és csak hallgattam, mi folyik kint, a nevetésen kívül viszont semmi mást nem hallottam. Hirtelen mindenki elcsendesedett.
- Nekem hiányzik Key - motyogta halkan Kevin.
- Szerintem mindenkinek, de megígértük neki, hogy vigyázunk erre a dinoszauruszra - mondta Hoon vagy Minho. Kettejüket még nem ismertem fel hang alapján. De azért érdekes volt, hogy ennyire összetartanak.

- Megyek, szólok neki, hogy jöjjön enni - hallottam meg Eli hangját, ezért gyorsan visszaültem az ágyra. Épp, hogy elterültem rajta, már kopogott is.
- Gyere - dünnyögtem bele a takaróba, mire nyílt az ajtó.
- Ha akarsz, gyere enni.
- Megyek - tornásztam magam ülő helyzetbe, majd ránéztem, mire kiment. Legalább nem szóltunk be egymásnak, bár nehéz volt visszafogni magam.
A konyhába érve újból meglepődtem, mikor mindenki az asztalnál ült. Tényleg összetartottak.
A kaja nem volt rossz, de nem is lett a kedvencem. Viszont éhes voltam, ezért megettem mindent.
- Mivel ma Key a soros a mosogatásban, ezért ma te mosogatsz - mutatott rám Kevin, mire leesett az állam. Mosogatni... én? Ezeknek elment az eszük, ha azt hiszik, nekiállok elmosni a mocskos tányérjaikat.
- Ne nézz ilyen undorral, mit hittél, hogy itt is a segged alá lesz rakva minden? - kérdezte ingerülten Izomka.
- De mosogatni? Azt se tudom, hogy kell, én ilyet nem csinálok - akadtam ki teljesen.
- Akkor majd én mosogatok, te meg törölgetsz - dobott a kezembe Kev egy rongyot. A többiek távoztak az asztaltól, és leültek a nappaliba.  Kev elkezdte a dolgát, én pedig... törölgettem.
- Hééj, Minho, jól vettem észre, hogy neked tetszik Key? - hallottam meg a kérdést Hoon szájából, mire odakaptam a fejem. Ez már nekem is feltűnt, és megmondom őszintén, érdekelt is a válasz.