Tudtam, hogy nem fog örülni az ötletnek. Valami oknál fogva nem bírja a gazdagokat. De akkor is, kedvesebben is a képembe üvölthette volna a nemtetszését. Tökre hülyének éreztem magam.
A többiek is csak némán álldogáltak a nappali különböző pontjain. Senki nem ment Eli után, még Kevin sem. Pedig a barátja, azt hittem, hogy majd rohan utána.
Meglepett, hogy maradt, de nem szerettem volna, ha miattam már össze is vesznek a kapcsolatuk elején. Nem voltam oda ezért a románcért, de ha Kev ettől boldog, akkor el kellett fogadnom.
Viszont nagyon idegesített, hogy senki nem tudta, miért ilyen Eli. Okés, hogy nem szeretjük őket, de amit ő csinált, az már túlzás volt. Nem egyszer mondta már, hogy legszívesebben kivonná őket a forgalomból. Mégis, hogy mondhatott ilyet? Gondolom, nem gondolta komolyan, csak ingerültségében mondta. Sok hülyeséget csinált már életében, de arra még ő sem képes, hogy elvegye egy ember életét.
- Key, ne aggódj, ha megnyugszik, akkor máshogy fogja látni a helyzetet – jött oda Kevin, visszahozva az elmélkedésemből.
- Biztos vagy benne? Mert szerintem ez nem igaz - néztem rá csalódottan.
- Akkor menj, és beszélj vele. Ez a te ügyed, neked kell megoldanod - mondta kicsit ingerülten Minho. Most neki is mi baja van?
- Rendben - suttogtam magam elé, majd az ajtó felé mentem.
Azt sem tudtam, hol keressem. Bárhova mehetett, kivéve haza. Ő az, aki a legkevesebb időt tölti az otthonában. Mindig nálunk van, vagy pedig a parkban. Ezért a második lehetőséget próbáltam meg.
Útközben pedig azon agyaltam, hogy mégis, mit mondjak neki. Egyszerűen csak kérdezzek rá, hogy miért nem akar segíteni? De az meg túl bunkó lenne. Viszont ha nem teszem meg, akkor soha nem fogom megtudni az okát. Pedig muszáj, mert anélkül nem tudom meggyőzni, hogy segítsen. Csak rá számíthatok most, és nem adom fel. Jonghyun is bízik bennem, nem hagyhatom cserben, ha már megígértem egyszer.
Nem tartott tíz percnél tovább, mire a parkba értem. Már csak a pontos helyet kellett megtalálnom, ahol Eli duzzoghatott. Ha én lennék a helyében, akkor egy nyugis helyre mennék. Mondjuk a tó partjára. Oda nem megy sok ember, mert kicsit sáros szokott lenni, de minket ez nem zavar. Na jó, engem igen, de mivel csak ott tudok nyugodtan gondolkozni, ezért próbálok ezzel nem törődni.
Nem kis meglepetésemre a megérzésem nem hagyott cserben. Ott ült a földön, és kavicsokat hajigált a vízbe. De lehet, hogy fél téglák voltak, mert a vízbe esve hatalmasat csobbantak. Egy ideig csak figyeltem, ahogy dobálózik, majd lassú léptekkel odasétáltam mellé, és leültem a fűbe. Megint tiszta kosz lesz a gatyám, szuper…
Nem mertem ránézni, de érezni lehetett a belőle áradó feszültséget. Ennyire talán még nem is láttam idegesnek.
- Miért csinálod ezt, Kibum? Te nem vagy isten, hogy megváltoztasd a dolgokat - szólalt meg hirtelen. Felé fordultam, de ő nem nézett rám, csak egy kaviccsal játszadozott. A hangja pedig... fogalmam sincs, milyen volt. Semmi érzelmet nem lehetett kivenni belőle. Se haragot, se megvetést, semmit.
- Mert megkért. Ebből nem lehet baj - mondtam neki a repülő kavicsot figyelve.
Eli hirtelen felém fordult, és megfogta a két vállam, amitől megijedtem kicsit. Nem féltem tőle, mert nem bántana, de ez a mozdulat nem tűnt túl barátságosnak.
- Csak kihasznál. Érted, amit mondok, Kibum? Csak... kihasznál – sziszegte erőteljesen az utolsó szót, közben erősen megszorította a vállam. Rémülten néztem a szemeibe, de ő csak szorított tovább.
- Ez fáj. - Próbáltam tartani magam, de a hangom megremegett. Rá se ismertem. Annyira fura volt. Látszott rajta, hogy valami nagyon zavarja. Az a dolog... az a dolog, amit nem mond el senkinek.
- Én sajnálom, nem akartam - engedte el hirtelen a vállaim, a kezét pedig az ölébe tette.
- Miért? Mondd el, hogy miért vagy ilyen! - utasítottam kicsit bátrabban, miközben a sajgó tagjaimat simogattam.
Összeszűkült szemmel bámult rám, mint aki nem tudja, miről beszéltem. De engem nem tudott átverni. Mindenki tudja, hogy van oka a viselkedésének.
- Nem tudom, miről beszélsz - dünnyögte a farmerját birizgálva.
- Arról, hogy miért utálod mindenkinél jobban a gazdagokat - emeltem fel a hangom.
- Ahhoz neked semmi közöd - vágta rá tök egyszerűen.
- Kérlek, mondd el nekem, akkor talán neked is jobb lesz - próbáltam másként hatni rá, hátha úgy jobban megnyílik.
De nem, meg sem szólalt. Csak visszafordult a víz felé, és bambult. Hát, ennyi volt. Én megpróbáltam mindent, de ha nem, hát nem. Jonghyun is nagyot fog csalódni, de ha Eli nem segít, akkor nem tudok mást tenni, mint feladni a dolgot.
Egy utolsó pillantást vetve rá, felálltam. Leporoltam magamról a kosz nagyobb részét, és elmentem. Nem akartam még hazamenni, de ott sem maradni, ezért csak sétálgattam a városban. Nem érdekelt különösképpen semmi, csak mentem egyenesen.
Figyeltem a sok embert, akik épp a munkájukba igyekeztek, vagy éppen haza. Akik azt mutatták a világ felé, hogy az ég adta világon semmi problémájuk. Olyan ember nincs… Mindenkinek vannak gondjai, csak egyesek túl jól titkolják, a másik véglet pedig, hogy egész nap nyafognak, remélve, hogy valaki más megoldja helyettük a hibáikat. Ez nem így megy. Más dolog segítséget kérni, és más dolog ráerőszakolni másra a saját bajainkat. Én sem támaszkodtam mindig másra, csak ha már nem volt mit tenni. Apa mindig kisegített pár jó tanáccsal, később pedig Kev vette át ezt a pozíciót.
Mire úgy éreztem, hogy kisétáltam magam, és visszamentem a negyedbe, már délután volt. Komótosan baktattam a házunk fele, mikor megjelent előttem Eli.
- Gyere velem - biccentett a fejével, én pedig követtem.
Egy lépcsőre telepedett le. Tartva a megfelelő távolságot tőle, nekidőltem a falnak, és vártam, hogy megszólaljon.
- Tudod... nem akarom, sőt ellenzem, hogy segíts neki. Én csak neked akarok jót. Ismerem a hozzá hasonlókat. Kihasználja a segítséged, elhiteti, hogy mennyire jó fej, aztán leszar, és a földbe tipor. A szíved ezer meg ezer darabra fog törni, és olyan elviselhetetlen alak leszel, mint én. - Kíváncsian fürkésztem az arcát, és mintha fájdalmat láttam volna a szemeiben - Engem is kihasznált egy ilyen. Amíg szüksége volt a segítségemre, addig mindig kedves volt, és törődött velem. Aztán mikor már sínen volt a helyzete, megalázott a haverjai előtt. Mindenféle hazugságot kitalált, még az intézetben is zaklattak a többiek, akik hallották. Ezért jöttem el onnan. Érted már mit mondok, Key? Ha eléri a célját, utána veled is ezt fogja tenni. Ki fognak utálni a suliból, sőt, még lehet, a negyedből is. Tönkreteszi az életed egy nap alatt. - Nem gondoltam volna, hogy ez történt vele. Elképzelni se tudom, hogy őt is ki lehetett használni. A mostani személyisége teljesen más. De nem csodálom, egy ilyen után megértem, hogy nem bízik meg az emberekben. Az a srác nagyon csúnyán elbánt vele.
- Sajnálom - nyögtem ki tehetetlenségemben. Eli csak fintorgott egyet.
- Nem kell sajnálj. Csak annyit kérek, hogy te legyél okosabb, és ne tedd meg neki.
- Dínó nem lesz ilyen, Eli. Ő nem olyan, mint az, aki ezt tette veled. - Nem voltam biztos az állításomban, de valamennyire bíztam Jonghyunban. Nem teljesen, de egy kicsit.
- Túl naiv vagy, pont ezért könnyű téged is becsapni. Tényleg megbízol benne? - kérdezte, mire bólintottam. Egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját. - Jól van, én megpróbáltalak lebeszélni, de te hajthatatlan vagy, ezért segítek neked. - Hirtelen fel se tudtam fogni, hogy mit mondott, majd mikor leesett, boldogan léptem oda hozzá, és öleltem meg.
- Köszönöm, Eli - nyomtam bele a fejem a mellkasába. Ő egy kicsit merev volt, de azért megsimogatta a hátam.
- De előre szóltam, utána ne gyere hozzám sírva. Ja, és ennek ára is van - suttogta a fülembe. Elengedtem, és kicsit hátrébb léptem, hogy rá tudjak nézni. - Én is odaköltözöm hozzátok. Nem hagyom Kevet vele egyedül. - Olyan komolyan mondta, amennyire csak lehetett.
- Rendben, felőlem akár végleg odaköltözhetsz, ha Kevint nem zavarja - vontam vállat. Már amúgy is gondolkoztam ezen, így legalább nem nekem kellett felajánlanom.
Elindultunk hazafelé, közben megkért, hogy a beszélgetésünket ne mondjam el a többieknek, csak annyit, hogy meggondolta magát. Otthon ehhez is tartottuk magunkat.
Közben megvacsoráztunk, összepakoltunk, és mindenki ment a dolgára. Én gyorsan rendbe szedtem magam, és egyenest Dínóhoz mentem, hogy elújságoljam neki a jó hírt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése