2.RÉSZ

Key POV

      Megölöm. Komolyan ez a gondolat járt a fejemben, mikor a menőcske beszólt. Eli reakcióján viszont meglepődtem, hogy ilyen gyorsan átadta a helyet neki. Biztos csak nem akart veszekedni az első napján. Ezért én is felálltam és elindultam vele. Viszont mikor meghallottam a tapló beszólását és hátrafordultunk ideges lettem. Kev a földön ült, mert fellökte. Eli egyből nekiugrott a srácnak és elkapta, majd jól beolvasott neki. Mielőtt elmentünk volna elővettem a leggyilkosabb pillantásom, és a srácra lövelltem, végül elmentünk. Az utunk egyből a terembe vezetett mert már nem volt sok a csengetésig. A második óra végéig, egy szó nélkül ültünk és figyeltünk. Kicsengetéskor Eli felpattant.

–    Te most hova mész? - Néztünk rá zavarodottan.
–    Csak gyertek. - Biccentett a fejével az ajtó felé. Összenéztünk Kevvel, de végül utána mentünk. Egyenesen az udvarra tartott, azon belül is a nyomornegyed menői felé. Egyszerre torpantunk meg a lakótársammal.
–    Eli mi oda nem megyünk. Ők nem a mi szintünkön vannak. Nem tartozunk közéjük. - Eli erre csak elröhögte magát.
–    Ti hülyék vagytok, a srácoknak semmi bajuk veletek. - Csóválta meg a fejét, és elkapva a kezeinket magával húzott. A szívem a torkomban dobogott, ahogy közeledtünk a helyhez, ami az épület egyik oldalánál volt.
–    Szevasztok srácok! -  Köszönt a fiúknak de a kezeinket nem engedte el. A három srác mosolyogva nézett felénk. Mint észrevettem mind hárman az évfolyam társaink voltak. De mit keresett itt egy gazdag is? - Fiúk, ők itt a haverjaim. Key és Kevin. - Mutatott először rám, aztán a mellettem állóra. A fiúk alaposan végigmértek minket.
–    Már rég megakartam ismerni személyesen is a híres jófiúkat. Az egyetlenek ,akik mindent megtesznek, hogy kikerüljenek ebből az életből. Yeo Hoon Min  vagyok. - Egy pillanatra megakadt a szemem a kidolgozott izmain. Sokkal szebb volt, mint Elié. Közben nyújtotta a kezét. Tiszta normális volt, ezzel ledöbbentett. Óvatosan viszonoztam  a gesztust, majd Kevinnel is kezet fogott.
–    Én pedig Choi Minho. Örülök, hogy megismerhetlek titeket. - Ő is kezet fogott                                  velünk, végül már csak a gazdag srác volt. Lee Kiseop. Az egyik legdögösebb és egyetlen normális gazdag a suliban. Ő egyszer sem szólt be senkinek, és kerüli a                   feltűnést is.
–    Sziasztok. - Meghajolt. Leesett állal bambultam. Először azt gondoltam, hogy csak azért mert nem akar kezet fogni, de mikor nyújtotta, majdnem összeestem. Mielőtt hozzáértem volna bátortalanul rá néztem, ő pedig egy biccentéssel közölte, hogy lehet. Úgy fogtam meg a kezét, mintha magáé az elnöké lenne az. Kicsit beszélgettünk még, aztán visszamentünk az utolsó óránkra, ami csak úgy száguldozott.

    Suli után gyorsan hazaugrottunk átöltözni és már mentünk is a munkahelyünkre. Negyed óra alatt oda is értünk, majd felhúztuk az étterem logójával ellátott egyen pólónkat, és kezdtünk is. Ilyenkor elég nagy a forgalom, mert a suliból is ide jár egy két diák. Úgyhogy van dolgunk bőven. Este tíz óra van, mire hazaesünk. Szerencsére a főnök adott a megmaradt kajából, amiből meg is vacsoráztunk.
–    Megyek fürdeni – Állt fel hirtelen Kevin.
–    Neeem én megyek előbb. - Ugrottam utána és a fürdőajtóban lökdöstük egymást, hogy ki kezdje a fürdést. Egyértelmű volt hogy ki nyer. Természetesen Kevin. Nem, nem azért mert erősebb nálam, hanem mert úgy tud nézni, hogy megadom magam. Ezért ő fürdött én pedig mosogattam. Még jó, hogy ő nem szokott órákig a fürdőben lenni, nem úgy mint én. Mindig is szerettem a tükör előtt készülődni. Miután kijött én is lefürödtem gyors, majd a szobánkba mentem és bebújtam a takaróm alá.
–    Jó éjt Key. - Nyöszörögte még oda Kev.
–    Neked is. - suttogtam vissza neki, és éreztem hogy leragadnak a szemeim.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki csörömpöl a konyhánkban, és beszélget. Hirtelen felültem, és Kev ágya felé néztem. Nem volt ott, biztos Elial beszélget. Nyugodtabb lelkiállapotban mentem be a fürdőbe és szedtem magam rendbe. A konyhába lépve viszont kikerekedtek a szemeim.
–    Jó reggelt Kibum. - Köszönt egyszerre a három srác. Hoon, Eli, és Minho is ott voltak.
–    H...hellosztok, nektek is. - Dadogtam. Nem csoda, Elion kívül senki nem volt még nálunk. Ez az év mégis más lesz. Köszönhetem ezt a Bunkó gazdagnak, és Elinak. Gyorsan megreggelizünk mi is Kevinnel, majd együtt indultunk meg a suli felé. Kiérve a negyedből, Kiseop is csatlakozott hozzánk. Lehet hogy haverja a srácoknak, de egy gazdagnak nem ajánlatos betennie a lábát a területünkre. Rettentően sokan vannak akik még nálunk is jobban utálják őket, és lehet, hogy nem marad életben az illető. Kicsit, sőt nagyon furcsa volt, hogy nem ketten ballagunk a suliba, hanem már hatan. Ezzel, ha jól tudom, mi lettünk a legnagyobb létszámú csoport a suliban. A folyosón elváltunk, majd mentünk a termeinkbe. 7 óránk volt, ebből egyetlen egy tantárgy van amit szeretek, és az az angol. Kevin és Eli is jól tudnak angolul, mivel régebben Amerikában éltek. Én is elég jól tudok, nem sok gondom van vele. Szünetekben mindig kint voltunk a fiúkkal, és egyre kevésbé éreztem magam zavarban a közelükben. A bunkó végzőst is láttuk párszor, de mindig egyedül volt. Azért biztos nem lehetett jó neki, de az ő hibája. Ha rendesen viselkedett volna akkor sok barátja lehetne.
–    Suli után megint, a munkahelyünkre mentünk. De valahogy nem volt kedvem. Volt egyfajta rossz előérzetem a délutánnal kapcsolatban. A megérzéseim pedig nem hagynak cserben.
–    Mi a baj? - Nézett rám Kevin aggdalommal teli arccal. Ő mindig észreveszi, ha valami zavar.
–    Nincs semmi, csak fáradt vagyok. - füllentem neki halvány mosolyt erőltetve az arcomra.
–    Ha te mondod. - Nem vette be. Soha nem vette be, de ilyenkor nem szokott akaratosodni. A munkát a szokásos rutinnal kezdtük meg. Szépen sorjában cipeltük ki a megrendeléseket az asztalra. Eltelt az első két óra is, és semmi nem történt. Emiatt egyre frusztráltabb lettem.
–    Végül a munkaidő vége előtt egy órával megérkezett a baj forrása. Egy fekete koptatott farmerben, egy fehér mintás pólóban  és egy aranyszínű vékony dzsekiben volt, aminek az ujja majdnem könyökig fel volt tűrve. A jobb csuklóján egy karkötő, a balon pedig egy méregdrága óra volt. A napszemüvege pedig a pólója nyakára volt akasztva. Egyszerűen vonzotta az emberek tekintetét. Viszont ahogy elnéztem, baromira nem volt jókedve. Inkább olyan csalódott volt, és szomorú. Mikor Kevin meglátta kit bámulok, ijedten húzódott hátrébb. Ezzel jelezte, hogy nem fogja kiszolgálni. Idegesen néztem rá, de nem volt mit tenni, ez volt a dolgunk. Lehajtott fejjel álltam meg az asztala mellett.
–    Üdvözlöm. Mit hozhatok? - Kérdeztem halkan, remélve hogy nem fog felnézni. De miért is lenne szerencsém.
–    Te, itt dolgozol??? - Kérdezte kicsit hangosabban a kelleténél.
–    Igen, valahogy el kell látni magamat nem gondolod? - Kérdeztem vissza kicsit flegmább hangnemben.
–    Pffff fura figurák vagytok ti ketten, azzal a kis csökött gyerekkel. Csóró létetekre egy ilyen helyen mertek dolgozni. - Biccentett a terem másik végébe Kevin felé.
–    Ide figyelj, ez egy étterem, szóval ne tarts fel, nekem dolgoznom kell. Nem vagyok olyan gazdag mint te, hogy a seggem alá tegyenek mindent. - Sziszegtem neki bosszúsan. - Szóval kérsz valamit, vagy csak ücsörögni akarsz? - Kérdeztem szem forgatva, mire ciccegve elvette az étlapot és nézegetni kezdte. Szép lassan nézegette, amivel egyre jobban felcseszte az agyam. Végül meguntam, és elindultam vissza a pult mögé.
–    Pincééér.- Emelte megint magasba a kezét, mire levágtam a pultra az egyik üres poharat. Kevin csak biztatóan nézett rám. Fújtatva mentem vissza az asztalhoz, és bájvigyorral a képemen néztem rá.  Egy bibimbapot kérek, és egy kólát.  - Amíg felírtam amit kért, végig engem bámult, ami csak épp egy picikét zavart.
–    Körülbelül húsz perc és készen van. - Motyogtam az orrom alatt és elmentem az asztaltól, leadni a rendelést. Utána pedig a többi asztalnál tevékenykedtem. Mikor kész lett Mr. Tapló kajája, kivittem neki, és leakartam tenni, mire kiverte a kezemből, és az egyből rá és rám borult.
–    Te szerencsétlen hülye gyerek, nem látsz a szemedtől? Direkt csináltad mi? - Ordította le a fejem. Megszeppenve álltam, és nem tudtam mit tegyek. Közben megjelent a főnök is. Tuti kifognak rúgni.
–    Mi történt itt? - Kérdezte nyugodt hangon.
–    Ez a szerencsétlen csóró barom, rám borította a kaját. - Mutatott rám.
–    Nem direkt volt, hadonászott és kiverte a kezemből a tányért. - Próbáltam egyből megvédeni magam. A főnök fejcsóválva nézett.
–    JongHyun, a vacsorád ingyen volt, de legközelebb ne hadonássz. Key te meg kérj elnézést. Kevin, te meg takaríts fel kérlek, és hozz egy másikat. - Ordította oda a másik asztalnál tevékenykedőnek. Szóval ez a tapló neve. Illik hozzá.
–    Sajnálom hogy rád borítottam a kaját. - Hajoltam meg neki félig, majd elmentem onnan.
–    Van is mit!- ordított utánam de nem érdekelt. A továbbiakban nem mentem JongHyun közelébe. Szerencsére Kevinnel nem csinálta meg azt amit velem. Bár elég szépen leégetett a vendégek előtt. A műszakunk végén elköszöntünk a főnöktől és hazafele indultunk.
–    Na Cicamica, azt hitted megúszod egy bocsánattal a dolgokat? - Kapta el a karom JongHyun. Ijedten néztem rá, de gyors mozdulattal kitéptem a kezem a szorításából, és futni kezdtünk. Egészen a negyed határáig követett, ahol telibe belefutottam Eliékba.
–    Minden rendben? - nézett ránk aggódva, majd a taplóra az út másik oldalán. - Megmondtam, ha élni akarsz hagyd békén őket. Ez az utolsó figyelmeztetés. - Kiabálta át neki, mire ő csak sarkon fordult és elment.
–    Köszi Eli. - Hálálkodtam neki, majd kikerülve őket hazamentünk. Szerencsére ő az aki soha nem kér magyarázatot, csak kötelességének érzi, hogy megvédjen minket.

JongHyun POV

Iszonyatos fejfájással ébredtem. Éjjel is alig aludtam valamit. Ráadásul a zuhany sem kerített jobb kedvre. Megcsináltam a szokásos reggeli teendőimet, majd az autóhoz mentem.

–    Jó reggelt fiatalúr. - Yong illedelmesen ajtót nyitott. De mi a francnak magáz, és kezel ilyen hidegen?
–    Ne csináld ezt, kérlek. - Néztem rá bosszúsan, de ő nem foglalkozott velem, csak becsukta utánam az ajtót, és beült előre. - Yong kérlek, ez nem vicces. Megértettem, bunkó voltam tegnap reggel. Átléptem a határt vágom, oké? Szal felejtsük el és legyünk normálisak. - Ajánlottam fel neki, ugyanis baromira zavart a viselkedése.
–    Megérkeztünk. - Állította le a motort. - Hányra jöjjek ma?
–    Kettőre. - Feleltem neki idegesen. Már épp kiakart szállni, hogy ajtót nyisson, de én kipattantam és bevágtam magam mögött az ajtót. Ez a hangulat, egész nap rajtam maradt. Még a kedvenc helyem se élvezhettem amit elkoboztam a csóriktól. Sőt még ők is jobban érezték magukat. Minden szünetben kint ökörködtek, és tök jól elvoltak. Fura, hogy ennyire haverkodnak. Amerikában, általában vagy egyedül vagy max. párban voltak, de hogy 5-en együtt, az furi. Számomra irtó lassan ment el a hét óra. A percek csak úgy vánszorogtak, nekem meg folyamat a sofőröm járt a fejemben. Az egyetlen ember aki mellettem maradt, és akire számíthattam. Én meg bunkózok vele is.

  Szerencsére azért valamilyen szinten, de véget ért a suli is. Yong a suli előtt várt a limuzinommal. Tényleg túlzás kicsit. Biccentve ültem be az autóba, és egész úton csak kattogott az agyam, hogy mivel tudhatnám megbékéltetni a sofőröm.  Sajnos nem jutott eszembe semmi. Hazaérve kiugrottam a kocsiból és a szobámba mentem. Vonakodva, de nekiálltam a házi feladatnak  is. Majdnem egy óra ment el rá. Mindig is utáltam tanulni, de nem hanyagolhattam el. Apám a fejemhez vágta, hogy ha négyesnél rosszabb jegyem lesz kitagad. Nem gondolta komolyan tudom jól, de azért betartom. Fél ötkor úgy döntöttem, hogy leveszem végre a suli egyenruháját, és lezuhanyzok. Ehelyett, mondjuk egy majdnem másfél órás fürdőt vettem. Úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Kiérve a fürdőből már hét óra volt. Nem tudtam mit kezdeni magammal, ezért felhívtam Luhanékat, hogy mi van velük. A válasz csak egy rekedtes hangú dörmögés volt, ugyanis náluk hajnali 3 volt. Röhögve elnézést kértem majd leraktam. Kifeküdtem az ágyamon és csak feküdtem, de ez is rohadt unalmas volt. Bementem a gardróbomba és kivettem egy fekete farmert, egy fehér mintás pólót és a kedvenc aranyszínű dzsekimet, majd felkaptam őket és siettem le a földszintre. Yong megint az étkezőben ült és a kávéját iszogatta.

–    Yong, megyünk. - Mondtam neki, mire lehúzta a kávéját és az udvarra indult. - Ne a limuzint hozd, azt most félreteszem pár napra. - Erre már felhúzta a szemöldökét, de még mindig nem mondott semmit. Ha nem az autó volt a gondja akkor meg mi? Komolyan nem igazodom ki rajta. Fél perc múlva már az ezüst Porsche 918 Spyderemben ültünk.
–    Hova vihetem? - Megint a hivatalos hangnem.
–    A közeli kajáldába, ahol nyáron is voltam. És ha megkérhetnélek, abbahagynád ezt a viselkedést. Baromira idegesítő, nem tudom mi a bajod. Tudhatnád, hogy bunkó vagyok. Eddig nem zavart akkor most miért? - Tettem fel neki a már reggel óta kikívánkozó kérdést, de megint nem méltatott válaszra. Totálisan felbaszta az agyam. Elegem volt már, hogy nem képes rendesen közölni a problémáját.
–    Megjöttünk. - Állította le a motort.
–    Várj meg a parkolóban. Yong, ha kijöttem, beszélünk. - Mondtam neki mielőtt kiszálltam. Azt hittem, hogy a kajáldában, majd jobb kedvem lesz kicsit. Lazán sétáltam be és foglaltam helyet, majd egy kézemeléssel jeleztem, hogy rendelnék.
–    Üdvözlöm. Mit hozhatok? - Ijedten kaptam a fejem a hang forrása felé. Azt sem tudtam, hogy köpjek-e vagy nyeljek.
–    Te itt dolgozol? - Kicsit hangosabban kérdeztem mint akartam, de mentségemre szolgáljon, hogy tényleg megvoltam lepődve. Egy dolgozó csóri, ilyet sem sokszor láttam még.A továbbiakban, kicsit cukkoltam még. Tetszett a mély hangja.  A lányos arca és alakja alapján, egy vékony hangot képzeltem el hozzá. Gyorsan rendeltem, majd felhívtam anyámat, hogy beszéljek vele, de ő csak összevissza beszélt mindenről. Én meg hadonászva válaszoltam. Láttam, hogy jön a csóri a kajával de csak azért sem hagytam abba a kapálózást, aminek az lett a következménye, hogy a vacsorám, félig rá, félig pedig rám borult. A kedvenc felsőmre. Idegesen pattantam fel és kezdtem osztani, mire megjelent a főnök is. Reméltem, hogy majd kirúgja, de nem. Csak egy bocsánattal, meg egy ingyen vacsorával intézte el.

 Idegesen mentem ki az étteremből, de nem hagytam ennyiben. Megvártam míg végeznek. Mikor kijöttek elkaptam a karját, de ő meglógott és Kevinnel együtt elfutottak, egyenest a negyed felé. Nem mentem tovább, megálltam, mert ott voltak a többiek is. A nagydarab pedig meg is fenyegetett. Tudom, szégyen a gyávaság, de ink. , elfutok, mint hogy többet ne álljak talpra. A kezemben a koszos dzsekimmel mentem vissza az autóhoz. Dühösen ültem be és csaptam be az ajtót, mire Yong kikerekedett szemekkel nézett rám majd a ruhadarabra a kezemben. Közben láttam, hogy próbálja visszafogni a nevetést.
–    Baromi vicces. - Pufogtam neki, mire megcsóválta a fejét és indult. Majdnem tíz óra volt mire hazaértünk, de a hallban megvártam, mert beszélni akartam vele. Mikor bejött szó nélkül ment egyből a nappaliba, és leült a fotelbe.
–    Miről akarsz beszélni? - Hideg tekintettel bámult, amitől megállt bennem egy pillanatra az ütő. Nagyon pipa volt.
–     Oké.... leesett, hogy mi a bajod, bunkó voltam, meg kicsit elvetettem a sulykot. De az Istenért, pelenkás korom óta ismersz. Már jó ideje ilyen vagyok és te is tudod, hogy nem fogok már megváltozni. Ilyen vagyok és kész. - Hadartam el neki a monológom, amit a kocsiban tettem össze.
–    Szóval azt tervezed, hogy végig ilyen maradsz? Mikor lettél te ekkora paraszt, aki nem foglalkozik senkivel, csak magával? - Kicsit idegesen túrt bele a hajába.
–    Engem anyámék csesztek el, mert az utóbbi négy évben nem is foglalkoztak velem. Most is, a belvárosban dolgoznak, de ide a legszélére vettek házat. Csak hogy véletlenül se jöjjenek haza. Mintha látni sem akarnának. Szerinted ha ők szarnak a fejemre, akkor én minek foglalkozzak bárkivel is? -  Akadtam ki teljesen. Mire Yong felállt és belemászott az arcomba.
–    Arra nem gondoltál, hogy minden miattad van?  Azért vettek itt házat, hogy ne kelljen hazajönniük hozzád minden nap, és azt hallgatniuk, hogy te szidsz mindenkit. Elkönyvelted a fejedben, hogy te vagy a nagy Kim JongHyun, aki mindent megtehet. De arra egyszer sem gondoltál, hogy ezzel mindenkit megbántasz mi?  Komolyan mondom, én vagyok az egyetlen ember aki még a közeledben van. Mindig próbáltalak a helyes út felé terelni, de te ezt egyre inkább elutasítod. Ha így folytatod, akkor már én sem leszek a közeledben. Gondolkozz el ezen, és ha felfogtad a hülye fejeddel, hogy mit teszel néha, akkor majd beszélünk rendesen. - Olyan hangosan ordított, hogy még a fülem is csengeni kezdett. Majd elindult a szobája felé.
–    Akkor menj te is. Kit izgat. Megleszek egyedül is. - Kiabáltam utána. Mégis mit hisz magáról, hogy ő nem pótolható. Minden ember pótolható, olyan nincs, hogy nem. És még én vagyok elszállva magamtól.